2014. július 17., csütörtök

19. A házbérlés

Ígértem, hogy mesélek hogyan is fogtunk bele a házbérlésbe.

A baráti körből páran már kitaposták ezt az utat előttünk itt Angliában ezért viszonylag könnyű dolgunk volt. Alapvetően két módon tudsz házat vagy lakást bérelni. Vagy privát úton keresel egy háztulajdonost, aki szeretné kiadni a házát (ilyet találhatsz a különböző hirdetési portálokon), vagy keresel egy ügynökséget, aki segít neked ebben. Mind a kettőnek van előnye és hátránya is. 

Magánúton kedvezőbb áron lehet házakhoz jutni, de a tulajdonosok jóindulatán múlik, hogy mennyire is "járnak a kegyeidben" a megállapodás után. Értsd úgy, hogy ha gáz van a házzal nem biztos, hogy első kérésre ugrani fognak, hogy a hibát kijavítsák, stb. 
Az ügynökségek viszont a saját profitjukat is belekalkulálják az áraikba és semmilyen ügyintézést nem végeznek el ingyen. A háztulajokat bizonyos szabályok kötik, mivel egy szolgáltatást nyújtanak neked, de persze jogaik is vannak. Tömören, ha bajod van a landlord-dal, akkor az ügynökség a körmére néz, hogy "ember nektek van egy szerződésetek, tartsd magad hozzá". De ne légy naiv! Fordítva is működik. 
Általában a foglalót nem lehet megúszni, legalábbis az ügynökségnél nem, de azt a pénzt később visszakapod (ha nem is a teljes összeget, ez viszont attól függ mennyire lakod le a házat).
 
Mi a Prospect Estate Agency-t választottuk. Nem állítom, hogy ők a legjobbak (de azért elég profik), viszont mifelénk náluk lehet a legtöbb házból válogatni. 


Amikor még az atkás macskás házban béreltünk szobát elég könnyen tudtunk takarékoskodni. Eleve sokat dolgoztunk és így nem maradt idő pénzt költeni. Úgy terveztük, hogy havi 600-800 Font között szeretnénk majd bérelni egy kétszobás házat. Egy ilyen háznak a foglalója kb 3000 Font. Amíg nem állt az összeg a rendelkezésünkre, addig nem is mentünk be a Prospect-be. 

Eljött a nap, amikor meglett a foglalóra való és felkerestük az ügynökséget, hogy legyenek kedvesek adjanak tájékoztatást milyen házak közül lehet választani és milyen papírmunkát jelent ez. 
Az ügynökségnél az alkalmazottak zavarba ejtően kedvesek voltak. Egy pillanatra nem éreztem azt, hogy velünk másképp foglalkoznának, mert bevándorlók vagyunk. Gyorsan rögzítették az adatainkat és sorolták, hogy milyen papírok kellenek nekik. Kellett egy számla bármilyen szolgáltatótól, amin a nevünk és az aktuális címünk is szerepel egyszerre. Kellett egy ajánlás a munkáltatónktól, ill. a fizetési cédulák, hogy rendszeres jövedelmet kapunk és persze érvényes igazolványok (az durva nem, hogy elfogadták volna a jogsit is?). 
Ezeket egy héten belül beszereztük és az ügynökség irodájában már ajánlották is a szebbnél szebb házakat. Ügyes húzás volt tőlük, hogy egy lehelettel drágább kategóriából mutattak házakat és így szépen feljebb tudták tolni az igényünket a 600-800 Font kategóriás házakról a 800-1000 Fontosokra. Pontosabban akkortájt 600-800 Font között nem igazán voltak kétszobás vityinlók.

Az egyik ház nagyon megtetszett. Egy kis tavacska mellett volt és minden paramétere ránk volt szabva. Megnéztük és megszerettük. A házba rögtön egy kis nappaliba lépsz be és abból nyílik a konyha. Az emeleten két hálószoba és egy fürdőszoba van. A kert nem hatalmas, de éppen elég egy kis bbq lezavarásához. Az ára 895 Font volt havonta. Itt megjegyezném, hogy alkudni lehet és ez nem ilyen magyar parasztkodás, sőt az angolok néha nagyon durván nyomják lefele az árakat mindenfélére hivatkozva. Mi egy 850-es árat ajánlottunk ha jól emlékszem, de végül 865-be egyeztünk meg. Igaz, hogy 860 és 865 között ment a "vita" és végül a landlord azt üzente az ügynökkel, hogy ne 5 Fonton bíbelődjünk már... vicc hiszen ő is azon bíbelődött :D


A házikó:

  

A ház előtti tavacska a fák alatt: 



A landlord egyébként egy nagyon rendes és segítőkész pasi, aki tényleg intézkedik, ha gondunk van, de persze csak a maga angolos tempójában. Ó a legjobbat nem is mondtam! A nyár végén úgy vettük ki ezt a házat, hogy nem volt benne fűtés. A régi elektromos hőbefúvásos rendszer már ki lett nyírva... hogy az előző lakó tette e az rejtély. Mikor már kezdtünk aggódni, hogy mi is lesz, akkor a landlord kedveskedni akart nekünk és küldött pár elektromos radiátort és egy látványkandallót.

Ilyet képzeljetek el, ami a képen van, csak nem volt ennyire puccos, de csinos volt. 



Akartunk neki örülni, de aggódtunk a teljesítmény miatt. Nekünk pendrive-os áramunk van! :D Én csúfolom így. Annyit jelent, hogy van egy kis bizbaszunk, amire pénzt kell tölteni egy shopban és utána ha bedugod a villanyórába, akkor feltölti az összeget és beindul az áramszolgáltatás. Halkan megsúgom, hogy nem olcsó. Ezzel a csodakandallóval nem is próbálkoztunk olyan sokat, mivel ha bekapcsoltuk, akkor óránként 1-2 fontot megzabált a feltöltésből. Kaptunk is helyette egy nagyobb és "gazdaságosabb" radiátort. Ha úgy fűtöttünk, hogy az emeleten a mi szobánkba bekapcsoltuk a fűtést és egy kicsit a konyhába, ha ott voltunk, akkor heti 70 Font volt a számla...(a nyár tiszta megváltás). Rengeteg pénz. A gond az, hogy a víztartályunk is elektromos úton fűt, a hűtő se AAA+ osztály, hanem a landlord bemenet és szerintem megvette a legolcsóbbat a boltban. Ráadásul volt olyan, hogy a nappaliban láttam a leheletem télen, amikor az időjárás összehozta az első -5 fokot. Ez is az egyik fő oka, hogy szeretnénk elköltözni megint, a másik, hogy most már négyen vagyunk és a két hálószoba már kicsi. Négyen megint, mint Magyarországon. :D

Az egész hercehurca lezajlott 2 hónap alatt és azért volt ennyi idő, mert az előző lakó felmondási ideje ennyi volt. Az ügynökség kért referenciákat is, amit egyrészről a munkáltatóink adtak meg telefonon, másrészről a macskás ház landlord-ja bocsájtott a rendelkezésükre. Kb annyi volt benne, hogy rendszeres e a jövedelmünk, időben fizetünk e, rendezett körülmények között élünk e.


Először megéreztük a súlyát annak, hogy házat bérelünk, mert a megtakarításaink egy kicsit megapadtak az elején, de mivel munkahelyileg sikerült minőségi előrelépést tenni, egy idő után újra egyensúlyba állt az anyagi világunk. Az pedig, hogy az anyósom azután, hogy elveszítette az állását meg merte hozni azt a döntést, hogy kiköltözik hozzánk és elkezd itt dolgozni csak könnyített a helyzeten. Beszáll a bérlésbe és nem is kevéssel, de valahogy ez neki már az elejétől nem volt kérdés. A párommal ezt ők letisztázták én pedig nem szóltam bele a döntésükbe.

Bye

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése