21. Ez nagyon jó volt!

28-án megjelent az egyik írásom itt a Határátkelő blog jóvoltából. Röviden, tömören olvashattok arról, amit ezen a blogon kiteregetek.

Rengeteg komment érkezett és kaptam hideget meleget, de a váltózuhany egészséges azt mondják. :D

Gondoltam, hogy a takarítás mint munka és annak élvezete pár embernél kiveri a biztosítékot, így hamarosan írok is egy posztot, hogy jelenleg egy napom hogyan is néz ki és milyen az, amikor hivatás szerűen takarítasz. Mert bizony a takarítás nem sz.. kakameregetésből áll. Sőt!

Nagyon hálás vagyok a Határátkelőnek, hogy esélyt adott! Köszönöm

Hamarosan jövök újra, de most a családdal élvezkedünk egy kicsit itt Angliában! :D

20. De mi a rossz?

A mai bejegyzéssel szeretnék kicsivel árnyaltabb képet adni arról, hogy mind amellett, hogy nyugodtabban él itt az ember, mint Magyarországon, azért vannak negatív dolgok is. Lássuk a pontokat:

1. A család és a barátok

Az első és legkeményebb dolog - minden érzelmileg egészséges embernek -, hogy a családodat és a barátokat hátra kell hagynod ha elutazol. Gondolom más is nehezen éli meg ezt, de úgy érzem, hogy fokozottan nehéz a helyzet, ha úgy lépsz le az országból, hogy egy családi tragédia sebei tátongnak a szíveden.

Amikor apa úgy döntött, hogy önnön kezével véget vet az életének és olyan csapást mért érzelmileg a családra, amiből egy élet is kevés, hogy felállj teljesen, akkor döntöttem úgy, hogy nem fogok egy nyögvenyelős, robotolós életet élni és dobbantok külföldre. A helyzet az, hogy nem számoltam azzal, hogy az anyukámat és a nővéremet is egy elég dermesztő lelkiállapotban hagyom hátra. Igen, talán a dermesztő a legjobb szó. Vagy a bizonytalan? Magam sem tudom, de érdekes egy idegen meg sem mondta volna a történtek után pár hónappal, hogy gond van legbelül. Erősnek tűnni pedig rengeteg energiát jelent.

A lelkiismeret furdalás a mai napig kerülget, mert sokszor érzem úgy, hogy cserben hagytam őket, de ha maradtam volna, akkor biztos, hogy belefulladok a helyzetbe. És nagyon hiányoznak - a Skype nem pótolja ezt.

Sok baráttól távolodtunk el, de az igazság az, hogy egyébként sem jellemzően a városomból kerültek a baráti körbe. Inkább a főiskolás évek során mélyült el a legtöbb barátság és már akkor tudtuk, hogy el kell majd válni. De ebben az esetben az internet csodákra képes.

Jelenleg Angliában a barátaimra úgy tekintek, mint a családomra. Izgulok értük és velük örülök vagy sírok ha baj van. A bajban pedig önzetlenül segítünk egymásnak. 

2. A nyelv

Az angol nyelv megtanulása is persze szorgalom kérdése. Én igyekszem, de anyanyelvi szinten már csak a gyerekem fogja beszélni, ha minden jól megy. Az egészben az a legrosszabb, hogy nem tudsz 100%-ban önmagad lenni. Nem tudod átadni a gondolataidat ha nem ütsz meg egy (magas) szintet. Tudsz kommunikálni és megérted az embereket, tudsz reagálni a gondolataikra, de még sem lesznek a reakcióid teljesek. Ezt csak az érti, aki szintén küzd az angollal mint én. Nagyon bosszantó, amikor van egy összetett gondolatod valamiről és ennek csak egy töredékét tudod átadni. Megértik az angolok, de soha nem tudják mennyi tartalom maradt még ott legbelül. El sem merem képzelni milyen lehet annak, aki nulla nyelvtudással jön ki. Én mondom néha még a legjobban beszélő ismerősöket is meg tudják lepni az angolok egy-két kifejezéssel, amire csak fásult és kissé értetlen fejjel pislognak. Egy példa: nem rég mondták nekem, hogy ...it's raining cats and dogs. Mondom, aha... nálunk cigánygyerekek szoktak potyogni az égből - válaszoltam. Aztán nem értették mit is akarok ezzel kezdeni, mert ők arra gondoltak, hogy esik, mintha dézsából öntenék. :D

3. A munka

Ne legyünk naivak! A legtöbb ember nem olyan szerencsés a kivándorlók közül, mint az a pár százalék, akik azt a munkát végezhetik, ami a szakmájuk és/vagy szeretnek. 

Saját helyzetemből már említettem, hogy én is megszenvedtem a takarítással lelkileg. A főiskola után már az is furcsa volt, amikor egy multihoz kerültem a szakmámtól teljesen eltérő munkakörben. 

A végzettségem alapján az egészségügyi informatikában és ügyintézésben lettem volna  jártas, ha bármikor éltem volna a lehetőséggel, de nem tettem. Ehhez képest kamerákat kezelni és tolvajokat hajkurászni izgalmasabbnak tűnt. Később pedig a magasabb beosztás miatt megtudtam, hogy milyen feladatokat kiosztani, ellenőrizni a munkafolyamatokat, fel vállalni, hogy kudarcot vallottunk, bevállalni a rizikót, igazságos és néha igazságtalan döntéseket meghozni, stb. A jó főnöktől nem félnek, hanem tisztelik. Azt gondolom, hogy a munkatársak viselkedése alapján elmondhatom, hogy a tiszteletüket kivívtam. Ezek után gondolhatjátok milyen jó volt újra beosztottnak lenni egy idegen országban és piszkos wc-ket, undorító konyhákat, vagy förtelmes szobákat takarítani. 

El ne higgyétek, hogy itt minden takarítómeló egy Buckingham-palota tisztaságú házban zajlik. Legalább a 30%-a szo... szívás az elején. Természetesen ebből lehet faragni egy idő után, de még most is a magánsuliba - ahol dolgozom - van olyan nap, hogy a gyerekek bealázzák a füdőt és a wc-ket, ill. a szobákat. Ilyenkor mindig koncentrálnom kell, hogy tudjam, miért vagyok itt és, hogy ez az ára annak, hogy az anyagi körülményeim stabilak legyenek.

4. A pénz

Kergesd el a gondolatot a fejedből, ha azt hiszed, hogy itt milliomosok a bevándorlók. (A kivétel erősíti a szabályt). Sokszor hallani, hogy ó ennyi pénze van, ilyen kocsit vett, ott nyaralt... Ez nem jelenti, hogy milliomos. Írtam már, hogy ha keményen dolgozol, akkor egy normális kocsira, egy szép nyaralásra, egy drágább mobilra, stb előteremtheted a pénzt (főleg ha hosszútávon versenyzel már). Ez otthonról tűnhet gazdagságnak, de az igazat megvallva ez itt nem számít különösebben nagy számnak. Ettől te még két munkából és minimálbérből élő alkalmazott leszel. Nem fog senki gazdagként tekinteni rád, sőt.

Ha akarsz -  mert ilyen beállítottságú vagy -  akkor verethetsz a facebook-on és keserítheted az otthon élők szívét, csak ne felejts el mosolyogni, amikor a burger-t kiadod az angoloknak, vagy lemosod a kocsijukat...

5. A honfitársak

Ejj ez kényes téma...de belevágok. Sokszor maguk a magyar emberek a legrosszabbak körülötted. Van a frissen érkezett, aki mindig traktál, hogy tudsz e melót szerezni neki, de olyat ahol nem kell beszélni... gondolom ezt nem kell magyarázni miért gáz. Akkor vannak azok, akik mondjuk képesek mindent összetarhálni az angoloktól pl bútort, kocsit, tv-t. Nem azokra gondolok, akik élnek azzal a lehetőséggel, amikor felajánlanak nekik valamit és elviszik, hanem azokra, akik mennek és kérdezgetik a népeket, hogy nincs e ez vagy az ingyen, elfekvőbe - közbe meg kacsintgatnak. :D

Van köztünk olyan is, akinek nem jött be Anglia és minden áron meg akar győzni téged, hogy neked sem fog bejönni. Ezek az igazi energiavámpírok. A legártalmasabb gondolatokat kapod tőlük és végül tényleg hajlamos leszel hinni nekik.

És a legrosszabbak, akik ténylegesen rombolják az ország imázst és szégyent hoznak nem csak az angliai magyarokra, de az otthoni honfitársaikra, azok a benefit-huszárok. Azaz, aki a segélyre jönnek ki. Eszük ágában sincs dolgozni, csak a sok támogatást veszik fel és még kérkednek is vele. Az ilyeneket legszívesebben felrugdosnám az első fapados járatra... 

Az egésszel viszont szembeállítanám azt a sok ezer magyar embert, akik keményen dolgoznak és ennek köszönhetően sokszor hallok olyat, hogy egy munkára konkrétan magyar munkaerőt keresnek. 

6. A honvágy

Ne tévesszen meg, hogy a lista végén van. A magyar hon utáni vágy nagyon kemény tud lenni. Az otthoni magyarok bár csak tudatában lennétek milyen "édes" is otthon a levegő. Amikor a repülőgéped leszáll és az arcodba csap az illat, ami nem a reptér szaga, hanem a harapható magyar valóság.

Milyen megnyugtató a szemnek, hogy a táblákon magyar feliratokat látsz, hogy minden szó magyar körülötted, akár írott, akár kimondott.

Az, hogy a víz sosem volt ilyen finom, amíg otthon éltél. És az ételek tényleg ízletesek és nem csak emlékeztetnek a magyar ízekre.

A lányok és a nők természetüknél fogva gyönyörűek és nem csak a smink teszi érdekessé őket.

Az, hogy a országodban otthon vagy és nem érzed magad vendégként. Angliában - én legalább is - sokszor úgy érzem magam mint egy vendég. Ja! Mivel az vagyok. Illik is úgy viselkedni. Lehet itt vergődni, de nem fognak angolként kezelni soha szerintem. Sokszor érzem úgy, hogy a kötelességek kétszer annyira terhelnek és a jogok csak fele annyira illetnek meg, mint az angolokat. Ez elképzelhető, hogy az én hülyeségem. Most papolhatnék, hogy legyél udvarias vagy felkészült az aktuális hírekből, teázzál, légy érdeklődő... de a legjobb, ha igyekszel magadat adni úgy, hogy nem felejted el, hogy ebben az országban van lehetőséged minőségi életet élni, de tiszteletben tartani, hogy nem a te hazád. 

Bye

¤ pár napig nem lesz új bejegyzés, mert meglátogat az anyukám, a nővérem és a családja :D De addig is a jobb oldalt lévő linken tessék nézelődni jó "kiköltözős" sztorik után a Határátkelő blog oldalán

19. A házbérlés

Ígértem, hogy mesélek hogyan is fogtunk bele a házbérlésbe.

A baráti körből páran már kitaposták ezt az utat előttünk itt Angliában ezért viszonylag könnyű dolgunk volt. Alapvetően két módon tudsz házat vagy lakást bérelni. Vagy privát úton keresel egy háztulajdonost, aki szeretné kiadni a házát (ilyet találhatsz a különböző hirdetési portálokon), vagy keresel egy ügynökséget, aki segít neked ebben. Mind a kettőnek van előnye és hátránya is. 

Magánúton kedvezőbb áron lehet házakhoz jutni, de a tulajdonosok jóindulatán múlik, hogy mennyire is "járnak a kegyeidben" a megállapodás után. Értsd úgy, hogy ha gáz van a házzal nem biztos, hogy első kérésre ugrani fognak, hogy a hibát kijavítsák, stb. 

Az ügynökségek viszont a saját profitjukat is belekalkulálják az áraikba és semmilyen ügyintézést nem végeznek el ingyen. A háztulajokat bizonyos szabályok kötik, mivel egy szolgáltatást nyújtanak neked, de persze jogaik is vannak. Tömören, ha bajod van a landlord-dal, akkor az ügynökség a körmére néz, hogy "ember nektek van egy szerződésetek, tartsd magad hozzá". De ne légy naiv! Fordítva is működik. 

Általában a foglalót nem lehet megúszni, legalábbis az ügynökségnél nem, de azt a pénzt később visszakapod (ha nem is a teljes összeget, ez viszont attól függ mennyire lakod le a házat).

 

Mi a Prospect Estate Agency-t választottuk. Nem állítom, hogy ők a legjobbak (de azért elég profik), viszont mifelénk náluk lehet a legtöbb házból válogatni. 

Amikor még az atkás macskás házban béreltünk szobát elég könnyen tudtunk takarékoskodni. Eleve sokat dolgoztunk és így nem maradt idő pénzt költeni. Úgy terveztük, hogy havi 600-800 Font között szeretnénk majd bérelni egy kétszobás házat. Egy ilyen háznak a foglalója kb 3000 Font. Amíg nem állt az összeg a rendelkezésünkre, addig nem is mentünk be a Prospect-be. 

Eljött a nap, amikor meglett a foglalóra való és felkerestük az ügynökséget, hogy legyenek kedvesek adjanak tájékoztatást milyen házak közül lehet választani és milyen papírmunkát jelent ez. 

Az ügynökségnél az alkalmazottak zavarba ejtően kedvesek voltak. Egy pillanatra nem éreztem azt, hogy velünk másképp foglalkoznának, mert bevándorlók vagyunk. Gyorsan rögzítették az adatainkat és sorolták, hogy milyen papírok kellenek nekik. Kellett egy számla bármilyen szolgáltatótól, amin a nevünk és az aktuális címünk is szerepel egyszerre. Kellett egy ajánlás a munkáltatónktól, ill. a fizetési cédulák, hogy rendszeres jövedelmet kapunk és persze érvényes igazolványok (az durva nem, hogy elfogadták volna a jogsit is?). 

Ezeket egy héten belül beszereztük és az ügynökség irodájában már ajánlották is a szebbnél szebb házakat. Ügyes húzás volt tőlük, hogy egy lehelettel drágább kategóriából mutattak házakat és így szépen feljebb tudták tolni az igényünket a 600-800 Font kategóriás házakról a 800-1000 Fontosokra. Pontosabban akkortájt 600-800 Font között nem igazán voltak kétszobás vityinlók.

Az egyik ház nagyon megtetszett. Egy kis tavacska mellett volt és minden paramétere ránk volt szabva. Megnéztük és megszerettük. A házba rögtön egy kis nappaliba lépsz be és abból nyílik a konyha. Az emeleten két hálószoba és egy fürdőszoba van. A kert nem hatalmas, de éppen elég egy kis bbq lezavarásához. Az ára 895 Font volt havonta. Itt megjegyezném, hogy alkudni lehet és ez nem ilyen magyar parasztkodás, sőt az angolok néha nagyon durván nyomják lefele az árakat mindenfélére hivatkozva. Mi egy 850-es árat ajánlottunk ha jól emlékszem, de végül 865-be egyeztünk meg. Igaz, hogy 860 és 865 között ment a "vita" és végül a landlord azt üzente az ügynökkel, hogy ne 5 Fonton bíbelődjünk már... vicc hiszen ő is azon bíbelődött :D

A házikó:

  

A ház előtti tavacska a fák alatt: 

A landlord egyébként egy nagyon rendes és segítőkész pasi, aki tényleg intézkedik, ha gondunk van, de persze csak a maga angolos tempójában. Ó a legjobbat nem is mondtam! A nyár végén úgy vettük ki ezt a házat, hogy nem volt benne fűtés. A régi elektromos hőbefúvásos rendszer már ki lett nyírva... hogy az előző lakó tette e az rejtély. Mikor már kezdtünk aggódni, hogy mi is lesz, akkor a landlord kedveskedni akart nekünk és küldött pár elektromos radiátort és egy látványkandallót.

Ilyet képzeljetek el, ami a képen van, csak nem volt ennyire puccos, de csinos volt. 

Akartunk neki örülni, de aggódtunk a teljesítmény miatt. Nekünk pendrive-os áramunk van! :D Én csúfolom így. Annyit jelent, hogy van egy kis bizbaszunk, amire pénzt kell tölteni egy shopban és utána ha bedugod a villanyórába, akkor feltölti az összeget és beindul az áramszolgáltatás. Halkan megsúgom, hogy nem olcsó. Ezzel a csodakandallóval nem is próbálkoztunk olyan sokat, mivel ha bekapcsoltuk, akkor óránként 1-2 fontot megzabált a feltöltésből. Kaptunk is helyette egy nagyobb és "gazdaságosabb" radiátort. Ha úgy fűtöttünk, hogy az emeleten a mi szobánkba bekapcsoltuk a fűtést és egy kicsit a konyhába, ha ott voltunk, akkor heti 70 Font volt a számla...(a nyár tiszta megváltás). Rengeteg pénz. A gond az, hogy a víztartályunk is elektromos úton fűt, a hűtő se AAA+ osztály, hanem a landlord bemenet és szerintem megvette a legolcsóbbat a boltban. Ráadásul volt olyan, hogy a nappaliban láttam a leheletem télen, amikor az időjárás összehozta az első -5 fokot. Ez is az egyik fő oka, hogy szeretnénk elköltözni megint, a másik, hogy most már négyen vagyunk és a két hálószoba már kicsi. Négyen megint, mint Magyarországon. :D

Az egész hercehurca lezajlott 2 hónap alatt és azért volt ennyi idő, mert az előző lakó felmondási ideje ennyi volt. Az ügynökség kért referenciákat is, amit egyrészről a munkáltatóink adtak meg telefonon, másrészről a macskás ház landlord-ja bocsájtott a rendelkezésükre. Kb annyi volt benne, hogy rendszeres e a jövedelmünk, időben fizetünk e, rendezett körülmények között élünk e.

Először megéreztük a súlyát annak, hogy házat bérelünk, mert a megtakarításaink egy kicsit megapadtak az elején, de mivel munkahelyileg sikerült minőségi előrelépést tenni, egy idő után újra egyensúlyba állt az anyagi világunk. Az pedig, hogy az anyósom azután, hogy elveszítette az állását meg merte hozni azt a döntést, hogy kiköltözik hozzánk és elkezd itt dolgozni csak könnyített a helyzeten. Beszáll a bérlésbe és nem is kevéssel, de valahogy ez neki már az elejétől nem volt kérdés. A párommal ezt ők letisztázták én pedig nem szóltam bele a döntésükbe.

Bye

18. Én mindent látok - az otthoni munkahelyem

Itt az ideje, hogy kicsit nagyobb betekintést engedjek a magyarországi munkámba, amit hátrahagytam, mert még az elején nagyon misztikusan írtam róla.

Kezdjük ott, hogy szerettem, de megutáltam. A főiskola után próbáltam elhelyezkedni és pár kisebb munka után egy multinak adtam el a lelkem. Ja-ja, eladtam havi nettó 80.000 Ft-ért, mivel utána nem is járt máson az eszem. Egy áruházban dolgoztam és ötöd magammal a kamerarendszer segítségével ellenőriztük a vásárlókat és a dolgozókat, valamint mi irányítottuk a vagyonőrséget. Ebből az időszakból szinte csak jó emlékeim vannak. Mindig elvégeztük becsülettel a munkánkat és a kameráknak köszönhetően azért szemtanúja lehettem pár vicces esetnek is, mivel tényleg mindent láttunk. A kameralefedettség nálunk 97%-os volt, ami azért nem rossz, ha azt vesszük, hogy a maradék 3% a wc-k, az öltözők és pár jelentéktelen hátsó terület a raktárban. Azokat nem láttuk. 

Büszke vagyok rá, hogy az egész csapat igen magas szinten ismerte a vonatkozó jogszabályokat és törvényeket, így jogtalan intézkedésünk sosem volt, noha történt olyan is, amikor egy gyufásdoboz miatt került valaki a rendőrök keze közé. Szemét dolog? Igen is meg nem is, de megmagyarázom. Az emberek többsége, ahogy a média is azt hiszik, hogy ezek az intézkedések a vagyonőrök szemétkedéséből és hatalomvágyából fakad, pedig a folyamat sokkal bonyolultabb és még egérút is mindig volt. 

Tételezzük fel, hogy valaki az eladótérben a ruházatába rejt egy 200 Ft-os energia italt. Ezt az operátor észreveszi a kamerák segítségével. Itt kezdődik a buli, ugyanis innentől kezdve az operátor nem hunyhat szemet, mert ha megteszi és valaki visszaellenőrzi a kamerafelvételeket, akkor az az állásába kerül az operátornak. A másik pedig, hogy ha valaki hajlandó ellopni egy energia italt, akkor joggal feltételezhető, hogy már mást is rejt a ruhája, amit még nem sikerült korábban rögzíteni. (Így esett meg, hogy egy fokhagyma lopást követően még 2 db 12.000 Ft értékű ital és kisebb kozmetikumok, stb bukkantak elő valaki táskájából) Ilyenkor a törvény értelmében az operátor már kérhetné az őrséget, hogy kísérjék be az illetőt, (mivel a lopás már a ruhába rejtéssel is megvalósul - ezt kevesen tudják - nem pedig csak akkor amikor a kasszánál elmennek) de mi mindig hagytunk egérutat. Ez pedig az volt, hogy megvártuk még a kasszákhoz ér az illető. Ha elővette az italt és kifizette, akkor mehetett a dolgára,  ha nem akkor a mi dolgunk kezdődött.

A "bunkó" őr tehát sosem rabol rá magától a védtelen, de tolvaj áldozatra. Az őr csak utasításra ugrik, de akkor nagyon. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek barmok is az őrök vagy az operátorok között. De mi a fent leírtak szerint üzemeltünk. Egyébként az áruházi zabálás a szándékos károkozás tényét meríti ki és ugyan úgy intézkedni kell ellene. Igaz, hogy egy kifli nem nagy tétel, de éves szinten félmillát zabálnak fel az emberek egy kisebb áruházban jogtalanul. Ha lenne egy boltod te tűrnéd?

Amíg ez volt a munkám igazából nem is volt semmi bajom, mert minden rossz ami a fejesektől csurdogált lefelé először a főnökünk nyakába állt meg, csak neki volt egy olyan képessége, hogy visszafelé is tudta folyatni az egészet. Végül el is ment egy nagyobb áruházba nagyobb vadra vadászni. Szerette az igazgatókat kirúgatni.

A gond az volt, hogy én kerültem a helyére. Emlékszem a nagypapám halotti toráról hívtak be az áruházba fontos megbeszélésre. Ott ültünk egy kis irodában és győzködtek, hogy legyek én a biztonsági vezető. Papóka halála akkor már a 3. halál eset volt a családban egy éven belül, de a legrosszabb csak ezután következett. Szóval győzködtek, hogy vállaljam el, meg hogy 140.000 forint nettó és minden segítséget megkapok én pedig arra gondolta csak, hogy mi a fenének ülök itt és miért nem a halotti toron vagyok a családdal. Végül megpendítették, hogy a vállalatnál átalakítják a belső struktúrát és nem biztos, hogy szükség lesz 5 operátorra és hát én jöttem utolsónak, így... Értitek nem? A lakáshitel meg a nyakamon.

Végül "elvállaltam". Mikor elkezdődött volna a pályafutásom, mint biztonsági osztályvezető, akkor apa meghalt. Eldobta az életét és én lelkileg teljesen lerongyolódtam. Annyira magam alatt voltam, hogy a feleségem komolyan aggódott értem. Aztán meggyőzött, hogy meneküljek egy kicsit a munkába, mert a csapatom nagyon vár és talán segítenek túllendülni az egészen. Működött a dolog és kezdtem magamhoz térni. Mire élvezni tudtam volna a munkát, addigra olyan orkán csapott le rám, ami újra teljesen felőrölte az idegeimet. Az áruházi igazgató sem volt egy kispályás rib.. nőszemély aljasság terén, de a regiós felettesem egy igazi seggfej volt. Ezek ketten egy csónakban eveztek, csak egymással háttal ülve és én szívtam miatta.
Az igazgató folyton az áruházi mocskát akarta eltüntetni, ill. a nem szimpatikus dolgozókat velem kirúgatni, a nagy fejes meg mindig valami hülyeség után nyomozott, meg hogy hova akar tűnni az a mocsok.

Emlékszem hiányzott vagy fél millió forint értékű liszt. Már olyan szinten volt az ügy, hogy az az őrült pasi képes volt napi szinten beutazni Pestről, csak hogy ellenőrizze a kenyereket, hogy nem e nehezebbek, meg hogy mennyi liszt hullik a pékségben a földre. Igazából meg ott volt a hiba, hogy az áruházi szállításkor a kamionon lévő liszt már ránk volt terhelve raktárilag, de a raktárban nem tudták ezt és így mindig hiányt számoltak, majd lejelentették. Hiába téptem a szám, a rendszer nem változott én meg hagytam akkor, hagy mérjék a lehulló lisztet.

A munkatársak - szerencsétlenek - túlterheltek voltak az említett belső átszervezések miatt, ami annyit jelentett, hogy mindenkit kirúgtak, akit csak lehetett, hogy a válság által okozott hiányt kifoltozzák és a megagiga górék zsebe vastag maradjon. Ha valaki "pofázott" - mert így mondta az igazgató -, hogy nem bírja már, akkor addig szekálták míg fel nem mondott, vagy velem és a csapattal kerestettek olyan dolgot a munkájában, ami sértheti az áruház szent szabályzatát, így fegyelmivel elküldhetik és nem kell perkálni. Így rúgtak ki egy háromgyerekes apukát, aki 2 perc 35 másodperccel később ment vissza a szünetéről dolgozni. És semmit nem tehettem, mert az igazgatónak bármikor joga volt a kameraszobába bemenni és a felvételeket ellenőriztetni az operátorral, vagy rosszabb esetben velem. :(

A sok gond egyenként nem lett volna gáz, mert megbirkóztam volna vele ha egyenként jönnek. De a családi tragédiák és főleg apa halála, a sok barom a munkahelyen, a tarthatatlan határidős feladatok, az egyre kevesebbet érő fizetés már együtt túl sok volt. Az, hogy az év 365 napján 0-24 órában elérhető voltam, mert én feleltem az áruház biztonságárt egy olyan városban, ahol éves szinten több mint 750-800 jegyzőkönyvet készítettünk az 5 Ft-os lopástól a 300.000 Ft-osig, ahol az éjszaka közepén 10 részeg állatra csak egy vagyonőr jut, mert az áruház leszorította az őrzési költségeket, ahol egy nyugdíjas táskájából vipera és gázpisztoly kerül elő, meg egy rúd szalámi... na az...az nem segített abban, hogy a stressz elmúljon. Ehhez képest takarítani Angliában számomra sétagalopp és még jobban is keresek, mint az áruház igazgatója. Szóval itt a helyem :)
Sziasztok legközelebb!

17. Jobb mint gyalog járni 1.0

Az előző bejegyzésemben próbáltam képet adni arról, hogy milyen is a közlekedés mifelénk Angliában és ennek apropóján elmesélném milyen csodálatos - ironikus beröhögés -  kis járművekkel volt dolgom az elmúlt 3 évben. Sajnos és egyben szerencsére úgy cserélgettem őket, mint más a zokniját. Azért sajnálom, mert sok pénzt lehet spórolni, ha körültekintően vásárol az ember, de szerencsére nem kell félni, hogy anyagilag belerokkansz egy járműcserébe.

Minden azzal a bizonyos Vauxhall Tigra-val kezdődött, amit legelőször vásároltunk. Itt már tettem róla említést, hogy miért volt szükség rögtön egy autóra. Tehát megszereztük a kis tigrist és hajtani kezdtem. Gondolhatjátok hogy élveztem vezetni a régi 11 éves 1.3-as fapados Suzuki után.

Ment mint a bolond, imádta a kanyarokat és pattogott mint egy lowrider. Igazából kiderült, hogy az összes gáz elment a lengéscsillapítókból és csak a rugók próbáltak valami komfortérzetet nyújtani. Mintha disznón lovagoltunk volna. Jött is az ötlet, hogy költsünk az autóra. Meg is csináltuk az alap dolgokat szépen sorban. Kicseréltünk minden szűrőt, lecseréltük az olajat, kicseréltük a gyertyákat és még a szelepfedél tömítés csere is megvolt. Már a vezérlés csere jött volna, de inkább kicseréltük a lengéscsillapítót elől, mert már elég volt a malacvágtából.

De a kocsi egyszer csak feladta és nem indult be egy reggelen. Hívtuk is a helyi magyar szakembert - tudod, azt aki a kipufogón keresztül is kicseréli a motort, ha úgy van -, de ő is csak a fejét vakarta. Nem értette, hogy a kulcs elfordítása után, miért áll le a motor. Aztán kiderült, hogy mi volt a gond. Két nappal korábban leejtettem a kulcsot és az szétesett. Elgurult az elem belőle és kitört pár kis műanyag pöcök is. Mondtam is a feleségemnek, amikor elkezdte összeszedni, hagyja a francba a kis darabkákat, de szerencsére mindent összeszedett és a pénztárcájába tette. Na az egyik olyan kis mütyűr az immobilizer vagy mi a fene volt, ami nélkül az autó nem akart autóként viselkedni. Helyreállítottuk a kulcs belső rendjét és a tigris újra életre kelt. Jól van na! Suzuki volt az első autóm, mit tudtam én, hogy létezik ilyen.
Ment is a Tigra utána, de jött a következő gebasz, aminek üzemanyag pumpa csere lett a vége. Igaz elég olcsón szereztünk egyet M-mel egy roncstelepről. Végül a tigris úgy döntött, hogy ő vízforraló lesz és nem autó. Így végül a motor indítása után szinte azonnal 100 fok fölé küldte a vízhőmérsékletet.

És amikor ott is hagyott az út szélén, akkor eldöntöttük, hogy megválunk tőle. Azért az árát jócskán betermeltem vele a munkákon és megtanított arra is, hogy nem feltétlen kell egy 14 éves autóba új alkatrész és fény derült arra is, hogy az előző tulajdonosok száma intő jel lehet arra tekintve, hogy milyen az autó állapota. A tigrisnek mi voltunk a 7. tulaja.

Következett az autóböngészés megint.

Először az 1000 font környékét céloztuk meg. Végül addig-addig araszolgattunk felfelé az árral, hogy már az 1500 font-os autókat vettük számításba. Olyan autót akartunk, amire lehet számítani hosszútávon, tágasabb a tigrisnél, német vagy japán gyártmány, olcsó az alkatrész hozzá és még sem néz ki úgy mint egy kupac kopasz kukac. Maradtunk a Vauxhall családnál és találtunk egy szép Astra-t a G sorozatból.
Az értékesítő indiai volt és jól meg is ijesztettek bennünket páran, hogy velük nem biztos, hogy érdemes üzletelni, mert szeretik maszekban szerelgetni a kocsit, ami csak akkor gáz ha nem értenek hozzá. Elmentünk a megbeszélt időpontra és próbáltuk most már "okosba" megoldani az egészet. A kocsi beltere elég megkímélt volt és ez köszönhető volt annak, hogy csak egy tulajdonos szerepelt feltüntetve a papírokon. Egy állatorvos nőci kocsiját nézegettük. Az állatokat néha a csomagtartóba szállíthatta, mert ott annyi szőr volt, hogy egy yeti is előugorhatott volna. A motor szépen szólt és műszakilag jónak tűnt (az is volt); márkaszervizbe hordta a doki. Volt egy kis curry szag a kocsiban az tény, de semmi komoly elhasználódás nem volt látható. Kisebb karcolások voltak a fényezésen, de se horpadás se törésre utaló nyom nem volt kívül az autón.
Megvettük és szerencsénkre az identitás zavaros Tigra-t is beszámolták 250 fontért. Jó ár egy vízforralóért nem? Végül a végső megállapodás az lett, hogy 1450 a kocsi ára, 250-et adnak a tigrisért és a végén még adtak 20 font üzemanyag lóvét is. A benzin pénzt azért kaptuk, mert rájátszottunk, hogy milyen szegény kis takarítók vagyunk és hogy lassan jön a gyerek ezért kell egy biztonságosabb autó, bla bla bla. A díler felesége 4-5 gyerekes indiai nő volt és azonnal megsajnált bennünket ezért adott üzemanyag lóvét. Oké tudom, hogy pofátlanság, de az egész arra ment ki, hogy a Tigrát ne adják vissza, hanem beszámítsák annak ellenére, hogy jobban lehetett vele teát főzni, mint közlekedni. Jól sikerült. :D

Ezzel az Astra-val róttam Anglia útjait és imádtam. Kényelmes volt és erős. Lehetett vele száguldozni, belefért minden cuccunk és még sem nézett ki úgy mint egy kupac kopasz kukac. De akkor jött a szívás a takarítócégnél és lejjebb vették az üzemanyag pénzt, ill. a fizetés is csökkent az 1.6-os benzinmotor pedig szeretett 10 liter körül zabálgatni. Említettem hogy volt sokszor olyan hetem, amikor 5 nap alatt 500 mérföldet autókáztam. Emiatt nagyon költségessé kezdet válni az Astra és a sok mérföld miatt olaj és gumi igényes is lett. Ráadásul a kedvesem kilépett mellőlem a cégtől, így most már nem lehetett halogatni egy másik jármű beszerzését. Anyagilag szerencsére megengedhettük magunknak. Mindig volt megtakarításunk, pedig nem spóroltunk, csak nem költöttünk feleslegesen. Ez az egyik dolog, ami felfoghatatlan Angliában. Pedig mi "csak" takarítók vagyunk.

Itt megjegyezném, hogy csavartam a történeten, mert a feleségem autója nem a következő kocsi volt a sorban. Először az Astra lett cserélve és utána kellett egy másik autó. Viszont szeretnék először a problémásabb gépekről írogatni.

A kis szerelmem szerelmes is lett egy hirdetésben szereplő gépjárműbe - oh micsoda szó.

Egy fekete 1 literes Nissan Micra-t hirdettek 1500 fontos áron és nem is messzire tőlünk. Elmentünk megnézni és a feleségem azonnal beleszeretett, de még nekem is tetszett pedig intő jelek voltak rendesen, hogy nem ezt az autót szánja nekünk az ég.
A telep a susnyásnádas közepén volt, pakisztáni telepvezetővel és angol autószerelővel (elhiheted rossz párosítás), a kocsi nem indult pöccre, mert hogy "sokat állt", nem ment az elektromos ablak és enyhén ingadozott a fordulat. De kellett a kocsi és vakok is voltunk, mert a feleségemet a csinos autó vakította el, engem pedig a sugárzó boldogsága. Megvettük és később átkoztuk a pillanatot, hogy milyen balfa...fácánok voltunk.
A kocsi konkrétan haldokolt, na igaz nem rögtön az elején. 1.0-as motor mellett is legurított 8-9 néha 10 liter benzint, folyt az olaj orrán-száján és szerette a körforgalmakban ledobni a fordulatot és álomra szenderedni. Jó hobby egy olyan országban, ahol ez egy főre jutó körforgalmak száma 100. Ezeket leszámítva jó volt a kocsi, a feleségem szerette, hogy önállóan közlekedhet és én sem bántam, hogy újra vezet, mert láttam rajta, hogy megint egy fokkal jobban kedveli a kinti életet.

Így esett meg, hogy volt egy nagy étvágyú Astra és egy elmebeteg Micra is a családban. Ezután további cserék következtek, de az egy másik bejegyzés története lesz.

Egy kis illusztráció:

16. Vezess a bal oldalon! Mondom a balon!

Az egyik legszembetűnőbb dolog ha az ember beteszi a lábát Angliába, hogy bizony az európai forgalomtól eltérően itt a bal oldalon kell vezetni.

Ezért egy angol járműben a kormány és a pedálszett szépen át van pakolva a jobb oldalra. Emlékszem, amikor G várt a reptéren és én bőszen vágtattam a jobb oldalra, hogy ledobjam magam az anyósülésre majd nevetve kérdezte: Vezetni szeretnél? És akkor helyben meg is fogalmazódott bennem, hogy itt még gondok lesznek. Aztán elindultunk a lutoni reptérről haza és G beletaposott a gázba. Én legalábbis akkor úgy éreztem, de mint kiderült utólag, teljesen szabályosan haladt.
Az autópálya nagyon zsúfolt volt és bár a megengedett sebesség nem több mint otthon, de amikor az M25-ön hat sávban cikázol úgy, hogy először mész a baloldalon, akkor azért átértékeled, hogy mit is tanultál meg a hazai utakon.
Megérkezvén a városkába ahol lakunk jöttem rá, hogy az 50-es tábla nem 50 km/h-át jelent, hanem 80-at kb. Mert ugye itt mérföldben van megadva. I love it... És a 30-as táblánál is még 50 km/h-val haladsz. Az utak olyan keskenyek mint a spagetti ezért a sebesség érzet még nagyobb. Fogtam is a majrévasat G kocsijában ő pedig csak röhögött, mert tudta, hogy pár hét és ez az egész tök normális lesz.

A másik nagy felismerésem az volt, hogy szinte még a legkisebb kereszteződés is körforgalom. Néha csak annyi, hogy egy fehér kört felfestenek a kereszteződésbe.

Bár a szabály egyszerű, aki jobbról jön elsőbbséget élvez, de ez sajnos nem minden esetben működik, mert van olyan angol, aki még ezt sem látja át és helyette neked kell vigyáznod mindkettőtökre.

Nálam nincs is bizalmi elv.

Alapból nem bízok itt senkiben az utakon és mindenkit úgy kezelek, hogy friss jogsija van, ezért vigyáznom kell rájuk. Nem tudom, hogy megy itt az oktatás, de ha úgy, ahogy mesélték, akkor jogos a félelmem. Valaki azt mondta, hogy veszel egy KRESZ könyvet és olvasgatod, tanulgatod, de mellette már hivatásos oktatóval autóba ülhetsz. Majd egyszerre vizsgázol. Nem tudom, hogy ez igaz e, de az kétségtelen, hogy néha látom a tanulók arcán a teljes kétségbeesést. Ja és állítólag nincs rutin pálya sem. Ha nem így van én kérek elnézést!

Az angolok alapvetően udvarias sofőrök, de ez inkább fakad abból, hogy ha nem látnak át egy forgalmi helyzetet, akkor biztos ami biztos alapon elengednek téged. Igaz, hogy vannak időszakok, amikor csúnya dugók tudnak kialakulni, de mégsem verik a dudát és például ha egy kétsávos szakasz beállt és neked sávot kell váltani, akkor előzékenyen beengednek. Megjegyzem, hogy ez az én és a környezetemben vezetők tapasztalata, de nem feltétlen igaz mondjuk Londonra. És azt is tudni kell, hogy itt is vannak barmok, valamint a bevándorlók is hozzák magukkal az otthoni vezetési kultúrájukat.

A sofőrök tekintetében elég színes és érdekes a kínálat.

Én speciál nagyon szeretek a házhoz szállítós vagy pizzás autók mögött menni, mert mennek mint a bolond és lehet haladni velük. De ilyenek a baby on board feliratos egyterű kismama buszok is. Azok az anyukák folyton sietnek, arra viszont figyelni kell, hogy sokszor fogod látni az egész arcukat. Hogy mi? - kérdezheted most. :D Alap esetben egy ember szemét az ő belső tükrében láthatod viszont, de ezek az anyukák majd minden két percben hátrafordulnak és épp a gyereket csitítják vagy etetik vagy letörlik a hányást vagy szimplán pelenkáznak. Ja! És persze ilyenkor vakon mennek előre. Tehát van rizikó benne. :D

Aztán ott vannak még a fordfiesztáskiscsávók így egybe írva. Az angol tinik, akik vesznek egy fiestát vagy ford ka-t aztán napszemcsi és fullcap fel, ablak le és mennek bele a nagyvilágba, vagy az út menti tóba. Igen volt ilyen eset is, amikor 4-5 angol kölyök összedobott 400 fontot egy kocsira és egy napig gyalázták. A nap végén pedig beugrattak vele egy tóba és ott hagyták. A roncstelepen így is kaptak érte 200 fontot...

Vannak még a Land Rover-esek. Nekem ők az otthoni köcsögbéemvések. Elnézést a normális Bmw tulajoktól az általánosításért. Tolnak hátulról, mennek át mindenen és élvezik a méret adta előnyöket, az irányjelző pedig valami drága extra lehet, mivel nem nagyon használják. Oké aláírom nem mind ilyen, de én szinte csak velük szenvedek meg az utakon.
Érdekes, amikor először jött mögöttem egy Bmw X6 a szokásos magyar érzés jött fel bennem, hogy na majd most biztos jól megmutatja, hogy ez bizony egy presztízs márka és belegyalul az útba, de végül nem így lett, mert kb egy 60-70 év körüli nénike szambázott vele mögöttem.

Nos igen, az öregek. Előszeretettel vezetnek és minden járműben megtalálhatóak. Még sincs velük gond. Nem mondom, hogy egy-kettőnek már nem kéne vezetnie, de azért elég jól elvannak az utakon. Emlékszem, amikor az egyik városban az út szélén megállt egy gyönyörű Ferrári és amikor az ajtók kinyíltak először egy járókert jelent meg, majd a kis papó napszemüvegben egy nagy vigyorral fején. El is hiszem, hogy vigyorgott, mert egy olyan autótól újra kemények lesznek a tökeid. :D

A vezetést tekintve nem nagy szám Anglia.

Először furcsa, de nem rosszabb itt sem, mint máshol. Alkalmazkodni kell. Még mindig él bennem az emléke, hogy mennyire fájt a jobb kezem egy pár nap vezetés után. Amikor váltani akartam hirtelen, akkor mindig jól beleütöttem az ajtóba, mert ott kerestem a váltót a megszokott jobb oldalon. A vezetés és a bal oldalon hajtást meg lehet szokni pár óra alatt. Ami lefárasztott az elején, az a tájékozódás, ill hogy a GPS-re is kellett figyelni, a forgalomra is, meg a táblákat is illett nézni. Persze volt olyan, hogy áttértem a jobb oldalra és a szembejövő meg villogott szegény, de sosem volt komoly veszély.

Nem felejtem el viszont, amikor autóval utaztunk haza. Egész Európán gond nélkül átjöttünk, mert sehol nem tértünk le az autópályáról, nem úgy mint Ausztriában. Az egyik ismerősünket ott kellett kirakni egy kis város supermarketjének a parkolójában. Sikerült is egy zöld lámpa után ráfordulni a bal sávban várakozókra. Szegény osztrákok csak pislogtak, hogy mit csinál ez a bolond angol. :D De hamar beugrottak a régi emlékek a vezetésről és utána minden rendben ment.
És az is vicces volt, amikor Ózdon megállított a rendőr és a feleségemnél ácsorgott az ablaknál, pedig ő az anyós ülésen ült. Egyébként nagyon laza volt a rendőr, mert nem kötekedett az angol autó miatt, csak az után érdeklődött, hogy hogy lehet kijutni Angliába, mert a munkája már tök sza.. reménytelen.

Lássuk van e még valami, amit kifelejtettem.

Igen! Eddig nem nagyon láttam itt tücc-tücc sofőrt. Tudod, aki megy és a red bull a kezében közben meg megy a tücc-tücc-tücc a kocsiban. Itt nem megy a "veretés", hogy nézd baby milyen verdám van. Kb letolják, hogy miben ülsz, mert alapvetően a kocsi nem értéktárgy, hanem használati. És különben is, hiába van neked egy gyönyörű Audi A6-od, amikor az első nyugdíjas begurul melléd egy Rolls Royce Phantommal már meg is bukott a páva terv. Furcsa nem?
Itt ha kérkedni akarsz a vagyonoddal nem árt ha cégeid vannak, egy 100 méteres hajód, vagy simán egy magán repülőgéped, stb. Érdekes, hogy sok esetben meg sem mondod, hogy ki gazdag ki nem. A mostani munkahelyem is láttam már tényleg nagyon gazdag embert úgy felöltözve, mint te vagy én. Semmi extra.

Egyszer M elvitt egy Ferrari szalonhoz. A lepukkanó félben lévő Vauxhall Tigrámmal mentünk. Beparkoltunk a meseszép autók közé és nézelődtünk. Erre oda pattant egy eladó fickó és gondoltam jól elzavar minket, mivel épp takarításból voltunk ott és emiatt nem éppen úgy öltöztünk, mint aki egy Mága Zoltán koncertre igyekszik. Végül csak üdvözölt bennünket és annyit kért, hogy feltétlen keressük fel szalonban ha befejeztük a nézelődést és kérdésünk lenne, majd eltűnt. Kérdeztem M-et, hogy ez most, hogy. És akkor elmagyarázta, hogy itt sosem tudhatod, hogy kinek mennyi pénz van a zsebében. Simán gondolhatta azt is a fickó, hogy csak nézelődünk, vagy most nyertünk a lottón, vagy örököltünk, vagy befutott az üzletünk, vagy a főnökünk küldött, stb. Ugye mennyi lehetőség? Bár kicsit erős a kép, ahogy a főnököm azt mondja, hogy: Hé fiam ugorj ki a kávészünetben és hozz nekem egy Ferrárit! Várj! Ha már ott jársz, hozd el azt a fekete Audi R8-at is! Pedig van olyan ember itt, aki akár ezt is megengedhetné magának.

Oké! Mára ennyi, mert már így is sok lett! Bye

15. Customer-ek széles skálája 3. - az indiai

Korábban már riogattak, hogy az indiaiaknak nem olyan jó takarítani, mert általában "nem túl jók" a körülmények és magas színvonalat követelnek. Magyarul koszosak és kötekednek. :D

Ennek tudatában azért izgatott voltam, amikor először látogattuk meg a Magas családot. Persze hogy nem ez volt a nevük, de sosem értettem rendesen hogy ejtik és leírva is vagy 8 fajta módon láttam mindenféle számlákon, ezért nekem csak Magasék voltak.

A család teljesen átlagos volt nemkülönben. Az apa és az anya olyan szinten űzte a munkát, amikor már elég volt otthon egy gép előtt ülniük és a telefonon vagy az interneten keresztül irányítaniuk a beosztottakat. A gyereket pedig egy minizseninek nevelték. Az a fajta kölyök, akinek ha azt mondják tanulás után, hogy most azt csinálsz amit akarsz, akkor rádob még egy extra órát a matekra. Megmosolyogtató ez a magyar srácoknak? Lehet, de ez a család az egyik legnagyobb keleti kultúrát hozta magával Európába és annak szellemében nevelték a gyereküket.
Indiában is csak az iskola és a kitartó munka menthet meg a nyomortól vagy ha a gazdagok kasztjába születsz, akkor presztízs kérdés, hogy nem lehetsz hülye. A család az anyagiakkal nemigazán küzdött és arra tippelek, hogy náluk Indiában sem a munkásosztályt erősítették; érzésem szerint a karrier miatt élnek itt Angliában. A gyerekük is Anglia egyik, hanem a legjobb iskolájában tanul és innen megy majd játszva az egyetemre az tuti. Ezen a ponton megjegyezném, hogy vagyok olyan szerencsés, hogy ebben az iskolában dolgozhatok most, de erről később.

A ház nem volt hivalkodóan nagy.

Egy szint 3 hálóval, konyhával, munkaszobával és nappalival. Valamint a szokásos angol üvegház a conservatory. A ház előtt egy kombi Jaguár és egy Toyota Prius. A berendezés sem volt túlbonyolítva. Ikea bútorok keveredtek az indiai kultúra elemeivel, de valahogy ízléses volt. Mindenhol laminált padló és sehol egy szőnyeg. Amikor ezt megláttam megörültem, hogy nem lesz itt gond a porszívózással. Akkor kanyarodott le a szám, amikor benyögték, hogy viszont fel kell mosni a padlót. A ház összes fürdője penészedet. Első alkalommal el is tüntettük a plafonról a fekete gombákat, de idővel visszanőttek. Mr. Magas kérte, hogy csináljuk meg majd ha vesz hozzá valami speckó vegyszert, de mivel nem vett az úgy is maradt. Gond nem volt belőle.


A fickó egyébként nagyon bizalmatlan volt velünk, mert mindig a nyomunkban járt és azt figyelte, hogy vajon mit felejtünk ki. De alkalomról-alkalomra kezdett lehiggadni, mert a ház is minden alkalom után egyre tisztább lett. Ez egyébként tök jó dolog, mert ha nem egy másik csapat után kell menned takarítani, hanem te csinálod mindig azt a megrendelőt, akkor egyre könnyebb lesz a dolgod.  Először baromi rossz a vízkövet levakarni a zuhanyról, de ha mindig áttörlöd azt a felületet, akkor nem fog újra megjelenni. Tehát nem éri meg kummantani, mert csak magad szívatod továbbra is és az ügyfél is mérges lesz.
Magas akkor hagyta fel az ellenőrzést, amikor egyszer az előszobában a takarítás végén kihúzott egy kis cipőtartó szekrényt és mögötte falevél volt. A szeme szinte megcsillant, hogy itt a leba... tolás ideje és gúnyosan kérdezte: Ez meg mi? Jöttek is a kedves gondolatok a fejemben, hogy egy repülő térdrúgással rámegyek, majd a fejét odanyomom a padlóhoz és kimért hangon annyit mondok: Falevél. Tudod ősz van.

De nyeltem egy nagyot és nagyon higgadtan csak annyit mondtam neki, hogy ne haragudjon, de megfeledkeztem erről a részről és most megcsinálom, valamint ha más kivetni valót is talált a munkánkban azt most jelezze és szívesen megcsináljuk újra, hogy elégedett legyen. Feltételezem azt várta, hogy fejeket vágok és nem illedelmes és kedves leszek. Zavarba is jött és persze végül még ő szabadkozott, hogy sajnos a huzat gyakran odafújja a levelet. Lehet ezt így is csinálni. Nehezemre esett e kedvesnek lenni? Meglepő módon nem. Sokat gondolkodok, hogy mi magyarok sokszor összekeverjük a kedvességet a seggnyalással. És itt a megrendelőnek igazából igaza volt. Fizetett egy szolgáltatásért.

Ezek után mégsem mondanám, hogy az indiaiak kötekedőbbek ha takarításról van szó, mint más nemzetiségűek. Sőt gyakran az angol ügyfél nem mondja meg neked, ha valami nem jó, mert vagy nem akar kellemetlen helyzetbe hozni téged, vagy nem akar rossz színben feltűnni előtted. Aztán hívják a főnöködet néha jó és néha rossz indulatból, hogy ez meg az nem volt jó. Elhihetitek a főnök nem lesz szégyenlős, hiába angol. :D Ezért is preferáltam ha az ügyfél meg tudta mondani, hogy mi a kínja. Magas megmondta én meg leszereltem egy mosollyal és mindenki happy volt.
A házuknak azért volt egy pár átka. A konyha nagyon koszos volt. Leégett kaja a tűzhelyen és maradék mindenhol. A curry illata pedig ilyen töménységben igen rossz és hányingerkeltő, főleg ha jóféle indiai füstölővel keveredik. A házban nem viselhettünk cipőt, de a padló még nyáron is nagyon hideg volt nem még télen, ill. tele volt hajjal. A wc leöblítését nem igazán tanították meg egyikőjüknek sem és ezt itt nem is részletezném tovább. Szerencsére ágynemű csere nem volt a programban és ennek nagyon örültem, mert a gyerek cuccait gumikesztyűben se szívesen fogdostam.

Mindent egybevetve 3 óra állt rendelkezésre két takarítónak, de 1,5 óra alatt lezúgattuk már a végén az egészet. És a Magas család olyan happy volt, hogy ki lettek alaposan takarítva, hogy azt se bánták, ha a másik 1,5 órát már máshol töltöttük. Soha nem telefonáltak be a főnöknek, hogy idő előtt megyünk. A család amúgy nem ünnepelte az Európában szokásos keresztény ünnepeket, de sosem feledkeztek meg a húsvétról vagy a karácsonyról. Igazán kedvesek voltak. Rossz érzés is töltött el, amikor mesélte az anyósom, hogy miután elmentem a cégtől, akkor az ördög banda vette át a házat. Beállítottak oda  lyukas zokniba és már nem a currytől bűzlött a ház. Mr. Magas megint rohangálhatott körbe, hogy minden rendbe lesz e.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy voltam olyan indiai házban is takarítani, ahol olyan tisztaság volt, hogy feleslegesnek tartottam bármilyen takarítást vagy éppen a berendezések alapján meg sem mondtam volna, hogy itt egy indiai személy lakik. Velük sincs rosszabb vagy jobb tapasztalatom, mint más nemzetiségűekkel, de meg kell hagyni érdekes emberek.

14. Lakások és életterek

Ebben a bejegyzésben kicsit kitérnék arra, hogyan is laktunk az elején. Lehet hosszabb is leszek az átlagosnál.

Kezdeném a magyarországi dolgokkal először.

Amikor már tudtuk a párrommal, hogy a kapcsolatunk egy esküvővel fog újabb szintre lépni, akkor odaköltöztem hozzájuk. Egy lakásban éltünk a párommal, az anyukájával és a párom tesójával. 55 nm egy atom szerelmes párnak és egy tinédzser lánynak valamint egy anyukának és a párom kiskutyájának...hát necces nem? Gondolható volt, hogy sokáig békességben nem lehetett ezt a helyzetet fenntartani.
Kisebb összezörrenésekről beszélek, de semmi olyan komolyabb vitánk nem volt, hogy az ok legyen a költözésünkre. Ezt jól mutatja az is, hogy itt Angliában is egy tető alatt lakunk így négyen és a kutya. Csak hát kényelmesebben (egyenlőre, mert megint szeretnénk egy számmal nagyobb házba menni). Otthon a kényelem na meg persze a családalapítás miatt költöztünk el a párommal anyósoméktól. Két háztömbbel messzebb mentünk, mint ahol a feleségem anyukája lakott, de az én testvérem családja is csak 3 percnyire volt tőlünk és ezt megkoronázta az is, hogy anyukámék és a nagyszüleim pedig 5 percnyire laktak csak. Szóval gyalogtávon belül volt a család nagy része.

Amikor a lakásunkra befizettünk hitelből nagyon boldogok voltunk. Bátran tettük, mert a munkaszerződésünk határozatlan időre szólt és normális keresettel rendelkeztünk. De nem sokkal a lakás vásárlás után volt a válság. A világgazdaság összedőlni látszott és a hitelek, a rezsiköltségek és minden más költség is növekedésnek indult. A házak értéke pedig iszonyatosan lement. Pff és mi pont egy hónappal előtte vettük meg a miénket. Le is írtam itt hogy ez hova vezetett.

A lakásunkat imádtuk. Az utolsó centiméterig a mi igényeinkre volt szabva. Különösen a fürdőt imádtuk, mert a kád két embernek is kényelmes volt. A konyhában is egyedi szabású bútorok voltak, hogy a kis feleségem a lehető legkényelmesebben érezze magát, amikor sürög-forog. Az új bútorok illata töltötte be a házat. Ha pedig kedvünk volt valamihez, akkor senkit nem kellett kerülgetni. Az egész házat sikerült bebútorozni és olyan otthont teremteni, ahova alig vártunk, hogy megérkezzünk a munkából. De feladtuk és angol földre költöztünk. Pontosabban fogalmazva a lakás meg van és a hitelt is fizetjük, csak éppen rossz országban áll az épület. :)

Itt külföldön nagy szerencsénk volt, mert G már előre lezsírozta egy magyar párral, hogy jövünk.

V és S főbérlők voltak egy angol házban és így tőlük béreltünk egy szobát. A ház angol tulajdonosa is tisztában volt vele, hogy ott fogunk lakni, így nem kellett tartani semmilyen kellemetlen meglepetéstől. A tulaj egy nagyon szimpatikus és rugalmas emberke volt. Persze S a magyar pasi is az volt. V viszont nehezebben barátkozott meg velünk és ezt meg is értem, mert az érkezésünkig a kisgyerekükkel együtt élték a normális családi életüket, de az extra pénz nekik is jól jött a ház meg eleve hatalmas volt, így adott volt, hogy kiadnak egy szobát.
Végül V is megnyílt és benne is egy csodálatos embert sikerült megismernem. Igazi harcos anya. Az anyagiakról annyit, hogy a szobabérlés 475 font volt havonta. Előleget nem kellett fizetni. A díj tartalmazta a rezsiköltségeket, internetet szóval mindent. A kaja kivételével persze. De ez egyértelmű gondolom. Drága volt e? Forintban számolva igen, de ebben a kis városban egy korrekt árnak volt tekinthető, ill. megfizethető volt. És mégsem kellett más nemzetiségű és kultúrájú emberekhez alkalmazkodni.
Jó környéken volt és nem forgalmas helyen, hatalmas kerttel éppen megfelelő méretű szobákkal. Viszont csak egy fürdő állt rendelkezésünkre, ami a wc-vel volt egybeépítve és a konyha sem volt túl tágas. Négy felnőttre nem túl ideális igaz? Idővel mégis megszerettük és ezért is volt különösen nehéz eljönnünk onnan, amikor S év V bejelentette, hogy hazaköltöznek. Még annyit a házról elmondanék, hogy ahhoz képest hogy milyen béna házakat tudnak néha építeni az angolok még ez a ház elfogadható is volt. Nem nagyon tudok felidézni komolyabb problémát, csak azt az egyet, amikor egyszer nagyon nagy eső volt és vizesedni kezdett a plafon a szobánkban. De a tulaj gyorsan orvosolta a problémát.

Amikor innen elköltöztünk sikerült pár utcával arrébb találni egy kiadó szobát.

Na az a szoba tehetett arról, hogy majdnem hazaköltöztünk. A ház nem lett volna rossz. És az elején a lakótársaink is imádni valóak voltak - persze elköltöztek ők is. Esküszöm átok ül rajtunk. :D A tulajdonos a házban lakott. Egy jó fej, laza angol pasit képzeljetek el. Túl lazát. Annyira laza volt, hogy lesz...tojt mindent. A nappalit uralta és két kisebb szobát fent az emeleten. A nappalit használhattuk, csak nem akartuk. Mert általában ott ült és sportot nézett, közben fingott párat, amit köhögéssel leplezett. És igazából a bútorokra se szívesen ültünk le. Ugyanis lakott ott egy macska is, az meg hullatta a szőrét mindenhova és ki-be járt a házból. Így kapott is egy bolhanyakörvet rögtön ajándékba tőlünk.
A másik pár is magyar volt és nagyon jó barátaink lettek. P és A mutatta meg nekünk, hogy mit is jelent az, hogy 24 órából 28-at dolgozol. Meg is lett az eredménye, mert már a saját házukban laknak. Le a kalappal kedves barátaink! A szoba, amit itt béreltünk nem volt olyan tágas mint az előző. Hatalmas dupla ágy volt benne és egy beépített szekrény. Ki volt festve és a laminált padló is új volt, de a ház többi részére rá fért volna egy kis felújítás. Maga a ház szintén szép helyen feküdt és a kert még tágasabb és ápolatlanabb volt, mint a másik házban.
A kert végében futott egy sínpár, ami elég forgalmas volt, de ennek ellenére egyáltalán nem zavart bennünket.

Ami zavart, az a macska volt.

Felugrált mindenhova, így esély sem volt arra, hogy a kaját kint hagyjuk a konyhában. Állandóan fertőtlenítettünk a másik magyar párral. Csak tálcán lehet a kajákat készíteni. A tulaj viszont imádta a macskát. Mi már annyira nem, amikor atkás lett. Tehát nem voltak túl ideálisak a körülmények, főleg úgy, hogy Magyarországon azért jócskán beleszoktunk a jóba a kis lakásunkban.
A magyar barátaink költözése után egy angol fiatal pár vette ki a szobájukat. Én csak avatároknak hívtam szegényeket a hátuk mögött, mivel az én 184 centiméteremmel is fel kellett rájuk nézni. Igazi égimeszelők. Nagyon kedvesek voltak és ők is sokat dolgoztak. Szinte alig találkoztunk velük ezért nagy barátság nem lett a dologból.
Elkövettek egy hibát viszont. A macskát beengedték a szobájukba, mert nagy állatbarátok voltak. És a macska nem csak a szobába ment be, de felugrott az ölükbe is és az ágyukat is szívesen látogatta. A macska szobatiszta volt, csak hát az atkákat nem bírtuk semmivel kiölni belőle. Az avatár párból a nőcin olyan durva kiütések jelentek meg a belső combján, hogy a bőrgyógyász hallgatók vizsgadolgozatot írhattak volna belőle.
Öööö én nem amiatt tudom, hogy milyen volt a belsőcombja, amire sokan gondolhatnak, hanem a csaj rohangált bőgve fel-alá a házban egy forrónaciban és kérdezgette tőlünk, hogy mit csináljon. Gondoltam azt mondom, hogy csapd agyon a macskát, de hát az olyan gáz lett volna nem?

Annyira rossz volt ott lakni, hogy a feleségemmel egyre többet vitáztunk.

Kezdett kísérteni a hátrahagyott magyar életünk. Vita és feszültség. Ekkor volt az, hogy az öregnél csökkenni kezdett a pénz és a feleségem emiatt éjfélig dolgozott egy pub-ban mint pincérnő, én pedig egyedül csináltam a már akkor nagyon gyűlölt óvodatakarítást és virrasztottam utána, hogy a feleségemet felvegyem kocsival. Meggyűrt bennünket a sok meló és utána utáltunk abba a szobába befeküdni pihenni.
A feleségem úgy felpörgette végül magát, hogy folyton hazavágyott és sírdogált. Nem bírtam meggyőzni, hogy idővel jobb lesz, meg haladunk majd és csak az eleje ilyen rossz. Hiába költöttük a pénzünket jó ruhákra, hiába vettünk magunknak tv-t, hiába zabáltuk fel Anglia összes édességét és hiába láttuk, hogy így is jól lehet spórolni. A feleségem nem nyugodott meg. Nem bírtam és egy éjszaka, amikor a pub-ból hazafelé megint kiborult, akkor én is kifakadtam. Mondtam, hogy most felmegyünk abba a nyomorult szobába és bepakolok a bőröndökbe és indulunk haza. Itt hagyjuk a könnyebb élet reményét és hazamegyünk spórolgatni kenyérre, meg minimálbérért gürizni. De volt egy másik lehetőség is. Felszívjuk magunkat és mi is saját házat bérelünk.

Persze az utóbbi mellett döntöttünk. És amióta elköltöztünk minden megváltozott. Elindult az az időszak, amikor egy magyarországi látogatásnál azt mondod: Itthonról hazamenni! Igen. Magyarország a hazám, de ez az angol lakás az otthonom. 

Ígérem mesélek a ház bérlésről is, de egyenlőre most ennyi.

13. Customer-ek széles skálája 2. - az angol

Volt egy angol nő a megrendelők között, aki bár kékvérűnek tartotta magát, de szimplán egy hidegvérű gazdag matuzsálem volt.

Az a fajta asszony, aki még az I. Világháborúban lehetett tini. :D Hatalmas háza volt egy meseszép helyen. A környék elég előkelőnek számít Angliában is, ahol lakott, de már rég nem tartozott az elithez szegénykém. Vagy hát ki tudja? Soha nem vitt el magával semmilyen eseményre. Nem is értem. Saját inasa volt, akit igazából egy francia lányka testesített meg és ugráltatta a vén lány, mert ő már nem igazán volt túl mobilis. Szegény csajszi mindig olyan "boldog" volt. Amikor ránéztem már a pisztolyért nyúltam volna legszívesebben, hogy megszabadítsam a szenvedéseitől. Főzött, mosott, mosdatott, bevásárolt, stb. A vénasszony, akit grófbárónőhercegkisasszonynak kellett volna szólítani nem volt szívbajos. 120ezer évesen is belefogott egy építkezésbe és egy olyan házat kezdtek el neki összepattintani, ami minden igényét kielégíti (a lányának), még ha az építkezés végét lehet meg sem éri. Azért a lányának volt esze, hogy rádumálta erre az egészre. Éljen az örökösödés!

Maga a takarítás nagyon könnyű volt. Volt öt fürdő wc-vel és hozzá szobák. Ebből használtak egyet-egyet. Egy hatalmas nappaliban trónolt a grófnő. Annyi lom volt körülötte, hogy egyszer észre sem vettem, hogy ott ül a nappaliban. Az volt a szokása, hogy amikor megérkezett a csapat - mert ide nem két ember jött sosem - akkor be kellett hozzá menni felsorakozni és köszönni. De csak akkor léphettünk be ha hivatott. Ó egyem meg a kis lelkét. Cserébe el is olvastam minden hírt a telefonomon az emeleten a munkaidő alatt. Aztán 10 perc alatt csináltam egy csodálatos porszívózást és voila! Tiszta is lett az alapból tiszta ház. A konyha az elfogadhatóan volt szétbombázva. A francia csaj otthagyott némi mosatlant, de semmi vészes.  Mindig attól féltem ott lesz hagyva egy kis főtt csiga valamelyik lábasban.

Eljött a karácsony és oly' fényes nap virradt. A főnök szólt, mehetünk a bárókirálynőhöz, de nyomjuk meg jól, mert az ünnep előtt ez az utolsó takarítás. Ez azt jelentette, hogy lehet lesz egy kis karácsonyi plusz pénz, ha a vén lány elégedett volt. Szinte röppentünk az autóval át a még mindig zöld golfpálya által övezett parkokkal és kisebb kastélyoknak tűnő házakkal tarkított lakóparkon, hogy hódolatunkat tegyük az arisztokratánál. Szépen meg is csináltunk mindent, ahogy eddig. :D És hivatott. A francia lány szólt, hogy fogad minket a "naccságos" asszony. Mi felsorakoztunk, hogy boldog karácsonyt köszönjünk. A mamika ott ült a trónon és nyújtotta a kezét. Azt hittem hanyatt esek. Mondom most kezet kell csókolni? Vagy mi lesz? Lovaggá üt? Mire észrevettem, hogy gondosan össze volt hajtva a kezében egy 5 fontos.      Állj!       Nem az összeg volt a gáz, mert akkor is elégedett lettem volna, ha csak megköszöni a munkát és boldog karácsonyt kíván. De normálisabb helyeken a lét belerakták egy borítékba, vagy egy képeslapba és mosolyogva, szeretetteljesen adták át. Vagy nem adtak semmit, de kedvesen megköszönték a melót. Érted? Emberség.
Ő meg nyújtja a kezét, meg sem szólal és amikor elveszed a pénzt elfordítja a fejét. Na akkor egy pillanatra megállt velem az idő és láttam magam, ahogy felugrom a székére és a pénzt beletömöm az öregasszony szájába és kurjantgatva ordítozom, hogy merry christmas mama!!!
Nyugi! Uralkodtam magamon, de a szemem sarkából láttam, hogy a francia kis csaj is épp valami olyasmit képzel el, hogyan végezne a nővel. Meg volt ez is és a sors úgy hozta, hogy többet oda nem kellett menni. Az ördögcsapat egyszer elment oda takarítani... nem tudom mit műveltek, de többet nem hívtak bennünket.

Tudnotok kell, hogy ezzel a bejegyzéssel nem arra akartam utalni, hogy minden angol ilyen. Sőt nagyon nem ilyenek. Kedvelem az angol embereket és eddig sokkal több velük a pozitív tapasztalatom mint a negatív. Persze én csak egy vagy sok ezer magyar közül itt Angliában. 

Hamarosan újra jövök ilyen bejegyzéssel, de még annyi más mesélni valóm van.

12. Customer-ek széles skálája 1. - az amerikai

A takarító cégnél nagyon sokféle emberrel találkoztam itt Angliában. Érdekes, hogy az alsóbb társadalmi rétegektől a felső osztály alsó szegmenséig megfordultam. Az elit osztály viszont kimaradt a cégnél, de a jelenlegi munkahelyemen van egy kis belelátásom az életükbe. Lesz mit mesélni. :D

Érdekes nem minden esetben volt rossz például szegényebb angol emberkéknek takarítani. Néha sikerült belefutni kellemes házacskákba, ahol szinte csak porszívózásból, egy kis mosogatásból valamint wc illatosításból állt a meló. Magyarul nem kellett kivakarni a sza..ból a házat. És volt olyan is, hogy igen gazdag megrendelőknél esett le az állam, hogy lehet ilyen mocskos egy vagyonos ember.

A customer-ek közül sok embert megkedveltem/megutáltam. Vagyis az utálat rossz szó, csak a hátam közepére kívántam a háza takarítását. Emlékszem volt egy amerikai család. Azért költöztek át a szigetországba, mert az apukát ide szólították az üzleti ügyei. Imádni való emberek voltak. Tényleg igaz, hogy az amerikaiak nagyon nyitott és közvetlen emberek. Az anyuka életében először látott bennünket, de azonnal megölelt és meginvitált egy pohár borra. Édes nem? Zavarban is voltam a magyar mentalitásommal együtt. Ez a család adta a legjobb "borra"valót is. :D Na nem is bántam, mert amilyen jó fejek voltak, annyira koszosak is. De tényleg retkesek.

A baj az volt, hogy az anyu nem tudott mosni. Egyszerűen volt olyan, hogy a fehér ágyneműt kimosta hipóval a mosógépben és csodálkozott, hogy a közvetlenül utána berakott színes ruhák foltosak lettek. Elhihetitek nem a kínaiból öltözködtek. A nőci egyébként is egy kicsit bolondos volt. Közeledett az ötvenhez, de olyan volt mintha 18-nak érezné magát.
A két fiúgyerek élvezte, hogy egy patak folyt át a család birtokán és, hogy volt egy kis erdőjük is. Mondanom sem kell, hogy az egészet behordták magukkal a házba. Volt még egy angol bulldog-juk is, akinek a nyála mindenhol ott volt. És egy cica is, aki gondosan odahányt/hugyozott/szart minden sarokba. Az apukával nem volt probléma, mert ő annyit melózott, hogy volt hogy haza sem jött Londonból, hanem ott maradt a bérelt lakásukban... vagy valaki máséban.

A borravalót amúgy a ruhák hajtogatása miatt kaptuk, mert az nem volt benne a megállapodásban. Az nem takarítás, hanem háztartás vezetés... magyarázta el a főnök anno. Ez a hajtogatás az én keresztem lett, mivel nekem magyarázta el a nő, hogy mit hogyan hajtsak neki össze. Ez volt, hogy konkrétan egy órámba került. Nem, nem a hajtogatás volt nehéz, hanem az irdatlan mennyiségű ruha, amit egy hét alatt összeretkeltek. És itt most csak akkor olvass tovább, ha nem hányod el magad nagyon könnyen.

A probléma az volt, hogy a családban a két fiú és az anyuka nem igazán tanulta meg a seggtörlést. Komolyan beszélek! Ez társult azzal, hogy a nő nem tudott mosni, bennünket meg nem engedett mosni. Kell még magyarázni? Tudtam, hogy a nőnek mikor van a ciklusa. Volt is egy kínos pillanat (csak számomra), amikor pont a kezemben volt egy mocskos tanga és a nő beszambázott mellém a mosókonyhába és szemrebbenés nélkül megölelgetett, hogy milyen kedves vagyok, hogy ezt a terhet leveszem a válláról. Én meg mint egy orvos ott a gumikesztyűben próbáltam közben a tisztább darabokat kioperálni, hogy utána a többi koszos cuccot visszahajítsam a szennyes tartóba.

Érdekes egy ház volt. Szerettem csinálni? Igen. Utáltam csinálni? Igen. Ilyen volt. A család sokat látogatott Magyarországra is, de nem voltak tisztába vele, hogy magyar vagyok. Igazából nem érdekelte őket honnan jövök, csak az, hogy ki van takarítva. Ja már el is felejtettem, hogy kicsit rodeó mániásak is voltak. Mindenhol bikák. De ilyen igazi béna pózolj bikával képek. Mennyit röhögtem rajtuk. Főleg egy festményen, amin egy magyar művész által festett szürke marha állt. Nem a festmény volt röhejes, sőt mindig megdobbant tőle a szívem, hanem a méretek. 1:1 arányban volt lefestve rajta a marha. Méretarányos fej, test és a hatalmas tökei. :D És az étkezőbe volt kirakva. Szürreális volt. 

Oké. Mára vége, de írok még a többiekről is, gondolom a címből sejthető.

Na most erre mit lehet mondani? :D

11. Keresem a párom 2.0

Addig-addig variálódtak a párkombinációk a takarító cégnél, mígnem jobbnak láttam valamit kiokoskodni.


Az az ötletem támadt, hogy átcsábítom magam mellé a feleségem mivel ő egy másik takarító cégnél dolgozta szét magát valamivel kevesebb pénzért mint én. Ha sikerül átjönnie, akkor együtt dolgozhatunk és még a pénze is annyi lesz mint az enyém. Napközben két meló közt elintézhetjük a dolgainkat ha kell és együtt végzünk este az ovi után.
A drágámnak nagyon tetszett az ölet és az öreg is kapott az alkalmon. Hogyne kapott volna, hiszen egy dekoratív és ügyes munkaerőt szerezhet, aki még angolul is tud és van jogsija. Ez neki a top kategória már. Hamar a kedvenc párosa lettünk, hiszen minden házból csak jó visszajelzéseket kapott és nekünk sem esett nehezünkre a munka - kivéve egy két igen sza.. szerencsétlen alkalmat. Viszont a motivációnk hamar csökkenni kezdett és az aggódás lépett a helyére. Ugyanis a fizu apadni kezdett.

Először az adósávok változására hivatkozott a főnök. Ezt hihetőnek tűnt (mert más magyar is számolt be ilyen jelenségről), de azért biztos, ami biztos számoltuk az órákat. Karácsony közeledtéhez kitaláltuk, hogy hazautazunk és a családdal karácsonyozunk. Ez volt ugye az első évünk és nagyon hiányoztak, ill. hiányoznak a mai napig is. A visszaérkezésünk után viszont nagyon megváltoztak a dolgok.

Az említett ördögbanda felforgatott mindent. Két macedón házaspárról van szó. A fiatalabbik pár nem is volt gáz, mert bírtak dolgozni, normálisan meg tudtak jelenni a munkákon és jó volt az angoljuk (elég szépen halad a srác előre ahogy hallom), de a másik pár... mint a csövesek. Ápolatlanok és büdösek voltak. Na mondjuk ezt az öreg nem érezhette, mert már nem volt szaglása. A fickó egy fogatlan zsíros-korpás hajú, piszkos ruhájú, mocskos körmű alak volt és sajnos a felesége is csak női kivitelben. A párból csak a nő beszélt angolul, de azt mocskosul jól. Vágod? Mocskosul... Oké ez rossz vicc volt.
Szóval ez a két ördög bevetette magát a cég életébe. Először csak dolgoztak, mint mindenki más, aztán viszont enyves lett a kezük. Először a takarítószereket nyomták el, de nagyüzemben. Gyanítom eladták, mert sajnos egyszer jártam a lakásukban vagyis miket beszélek az óljukban - mert elhiheted az volt -  és nyoma sem volt takarításnak. Ellenben a cigi a szőnyegbe volt elnyomva. Szerencsétlenek nem értették miért nem fogadok el egy pohár jóféle itókát. A pisilést pedig áthelyeztem egy alkalmasabb időpontra a wc láttán.

Aztán jöttek a lakásokban a fosztogatások, amiket félszemmel láttam és égett a pofám. Aprópénz lenyúlás a polcról, belezabálás a kajába, parfüm fújogatás, stb. El se merem képzelni mi ment, ha egyedül mentek valahova. És vesztette is a cég a megrendelőket. Vagy azért mert nem bírták a szagukat, vagy egyszerűen nem bíztak bennük a megrendelők. Végül addig fajultak, hogy a később hozzánk kerülő bolgár pasitól - aki állítólag a barátjuk is volt - is loptak. A kocsijából kitúrták a lóvét, amíg az bent takarított. Honnan tudom? A fickó mesélte, hogy kapta már őket rajta, hogy a kabátját piszkálják.

Nem mondom, hogy szent vagyok, mert néha én is fél órával több takarítást írtam fel vagy tíz perccel több menetidőt írtam be, mivel a fizu pofátlanul zuhant, de ezek aztán nem fogták vissza magukat. Volt, hogy gondoltak egyet és el se mentek a melóra, de az is megesett, hogy 1 óra utat írtak be egy olyan szakaszra, ami még a legdurvább dugóban is max 30 perc. Addig játszottak így a főnök idegeivel, amíg el nem vett az útidő kifizetését és lecsökkentette a benzin pénzt.

Így karácsony után olyan rossz lett a helyzet, hogy a feleségemnek kellett még egy munkát keresnie. Bekerült egy pub-ba és éjfélig dolgozott én pedig egyedül takarítottam az ovit és mentem éjfélre a kedvesemért, mivel egy autónk volt. Ment ez addig így még az anyóskám el nem vesztette otthon az állását nem sokkal a nyugdíj előtt, ami annyi jelentett, hogy esélye sem volt új állásra. A feleségem viszont talált egy igen jó melót így egyértelmű volt, hogy ő megy a cégtől, az anyukája meg jön mellém, ha az öreg belemegy. Szerencsénk volt. Viszont én a cégnél ragadtam egy időre, köszönhetően a nem túl jó angol tudásomnak, de legalább segíteni tudtam a párom anyukájának, hogy megvesse a lábát a Királynő országában.

10. Mit mond?

Vagy kérdezhetném úgy is, hogy fel tűnt már nektek, hogy össze-vissza írok?

Ez a gyors kis bejegyzés azért született, mert visszaolvasva azért szembeötlő, hogy a magyar nyelvtant és a szórendet a szövegeimben elég durva módon gyalázom. Szeretném azt hinni, hogy ez az angol hatása. Tudjátok, ott, tudat alatt már megy az angol nyelvtan csak használni nem bírom rendesen. Álmodok már angolul és néha hallom magyarnak az angol dumát a tévében; gondolom ezért is a sok hiba. Na meg már jó rég írtam az anyanyelvemen fogalmazás szerűen és valószínűleg a helyesírásom is sz...
Látom én is, hogy sokszor nem jó sorrendbe szerepelnek a szavak és így elég kuszák a mondatok. Tudom, hogy jelen- és múlt időt szívesen használok egy mondaton belül. Összeszavakat a keverem na!

Kérlek nézzétek el ezt nekem! Nem akarok ezen változtatni, mert ez is én vagyok már.

09. Keresem a párom 1.0

M elhagyta az öreg csapatát és vígan élte életét a saját bizniszében, bár néha okozott még neki fejfájást az öreggel való korábbi munkaviszonya. Nyugi! Semmi olyan érdemleges, hogy részletezzem. Nem maradtok ki semmi jó sztoriból.

A durva az volt, hogy egyedül maradtam magyar a cégnél. Az öreg nem tehetett mást, mint az angol vagy az angolul már jól beszélő kollégák mellé osztott be. Igazából ebben nincs is semmi durva csak én éltem meg nagyon rosszul, mivel hozzá szoktam, hogy M mellettem van és fordít ha nem értek valamit. Már néha ő is mondta a skót akcentust meghallva az öregnek: "Mond ide a zsebembe, otthon meg majd kiválogatom!" Persze, hogy hasznomra vált a helyzet, mert fel szedtem magamra némi angol tudást. Megjegyzem a lehető legjobb húzás ha a nyelvtudásod akarod fejleszteni, hogy a magyar munkatársakat angolra vagy angolul jól beszélő bevándorlóra cseréled. :D

Végül egy lengyel nőci, O mellett kötöttem ki. Az a fajta nőszemély, aki keményen dolgozik és gyereket nevel, mellette nyelvtanfolyamra jár. Mondanom sem kell ebből már sejthető volt, hogy hamarosan dobbant és jobb állást keres, mint a sza... kaki kaparás az öregnél. Mert hát neki ez volt a fő erőssége. És ne gondoljátok, hogy gúnyolódok. Olyan retkes házak kitakarításával bombázta tele az öreg, amit egy angol be sem vállalt volna.
A council-es házak - ami kb az önkormányzati lakást fedi le - voltak a munkánk mélypontjai. Az angol csürheréteg által szétlakott lakások. Igen! Itt is van ilyen. Az angolok között is akad sok olyan, aki a szociális hálón él és szívja az állam pénzét. Otthon úgy hívnád, hogy cigány (bár aki, azt hiszi csak ők húzzák le az államot az téved), de itt "rászoruló" és angol mint a Királynő. Sajnos nagy divat is lett Kelet-Európából rászorulónak kiutazni Angliába. De visszakanyarodva O ezeket a házakat pillanatok alatt kitakarította és az öreg imádta ezt. O nem annyira és én sem mivel én is vele együtt szívtam. Így ment ez egy darabig, míg O teherbe nem esett és elhúzott - végleg, mert tudom, hogy nem ment vissza.


Aztán egy angol 50 pluszos nő mellé kerültem.

Kedves volt, imádtam, főleg mert tele volt light-os melókkal. Egy kis portalanítás itt, egy kis mosogatás ott. Egy gáz volt, hogy iszonyat kevés órát vállalt délelőttre, ami azt jelentette, hogy pont annyit fizetnek nekem is, mint neki. Így aztán elkezdtem zaklatni az öreget, hogy kéne még óra, mert a délelőtti meló lóf..pikula és az ovi sem húz ki a bajból. Kaptam is egy kora reggeli és két délutáni munkát. És így állt össze a korábban már emlegetett munkanapom.
Kora reggel egy üzem öltözőinek és irodáinak takarítása, délelőtt az öreg házai, délután iroda takarítás és este az ovi. E mellé jött a benzin pénz és a fizetett utazási idő. Nem panaszkodtam, mert egész korrekt összeg ütötte a markom. De - igen megint de - az 50 pluszos angol nőci is lelépett. Neki is elege lett, ja és leakasztott magának azért pár jó házat az öregtől. Privátba, szuvenírnek. :)

Ezután ült be mellém D egy 30-40 év közötti angol nőci.

Az az igazi Burger King-en nevelkedett típus. Ennek köszönhetően inkább szeretett a megrendelőkkel beszélgetni, mint takarítani. Azt inkább rám hagyta. Egy idő után ő is elhúzott a francba szerencsére; valami cipőboltba ment eladónak. Ott legalább pofázhat amennyit akar. Bár érdekes, hogy közvetlenül a lelépése után kb 15 megrendelőt vesztett el a cég. Szuvenírek lettek?

Végül mielőtt én is leléptem volna az anyósom lett a munkatársam. Nem miatta mentem el, mielőtt még kombinálna valaki. Elmondom majd az okát, de nem ebben a bejegyzésben már.

Az öregnek nem maradt más választása, a sok kihulló embert pótolni kellett gyorsan. Ugyanis nem csak az én párjaim léptek le jobb helyre, vagy mentek el szülni. Így érkezett hozzánk a macedón-bulgár különítmény. Ne is haragudjatok meg, de amikor először megláttam az új bandát, azt hittem az öreg a ördöggel szerződött le. Részletek hamarosan. Addig itt egy kép, hogy kb mi várt rám (természetesen ezek nem ők):