08. Ovi -Wan Kenobi

Az úgy volt... kezdhetném akár így is, mert nagyon magyarázkodás ízű volt az egész történet, ahogy egy óvodatakarításhoz jutottam.
 

Az öreg (skót) profilja főleg ház-lakás takarítás (ill. vasalás és mosodai szolgáltatás is) volt, de azért megpályázott olykor-olykor öregek otthonát, iskolát és óvodát, irodatakarítást, autószalont, stb. Volt is neki egy nagyon pöpec kis öregekotthona a repertoárban. Nyugodt hely volt, tiszta és jól fizető kis melóra gondoljatok. Ez volt az a hely, ahol elkezdtem a takarító karrierem M-mel. Meséltem is itt róla.
Említettem, hogy nem csak nekem, de M-nek is a szívéhez nőtt az otthon. Olyannyira, hogy M úgy döntött meg is pályázza a következő pályázati kiírásnál a takarítói állást, mivel nem mindegy, hogy az öreg pénzét kapod fizetésnek, amiből természetesen szépen szakít magának, vagy az egész buli a te zsebedbe vándorol. Elhihetitek nem kis pénzről volt szó. M meg is nyerte a kiírást, mert az öreg ajánlata alá tudott licitálni, de inkább azért nyert, mert megszavaztatták a lakókkal ki legyen az új szolgáltató és ők M-re szavaztak mindannyian. Ebben az esetben azt hiszem kb 80-100 öregről beszélünk.

Persze, hogy M-et akarták.

Imádták és nem csak a közösségi szobákat, mosdókat takarította ki, hanem ha az öregek kifizették az órabérét, akkor örömmel megcsinálta a kis egyszobás lakásokat is. Emellett kárpitot tisztított nekik vagy csak arrébb tologatta a bútorokat. M nyert az öreg pedig egy jó melót bukott, mert túl sokat akart profitálni a kis nyugdíjasokon. 

De nem állt itt ám meg a magyar ész. Ugyanis M nem akart az öreggel összeveszni, mivel továbbra is dolgozott neki a délutáni és esti órákban. Szóval nagy titkolódzás indult. Az öregotthonban lapított a menedzser, mert nem akarta szívatni M-et és egyébként sem hiányzott neki, az öreg vörösödő feje, ahogy épp vergődik az elvesztett meló miatt. Nem is küldött csak egy levelet neki, amiben kb. az állt: Nem nyert!
Úgy tűnt működhet a dolog, de persze csak úgy tűnt. M csinálta az otthont és esténként azt a bizonyos óvodát, amit az öreg "birtokolt". Haladt az idő és úgy állt, hogy nem lesz itt gond. De aztán M és G elmentek nyaralni. Rájuk fért a pihenés és ideje volt végre kikapcsolódniuk. Így M megszervezte a magyar baráti körből az öregotthon takarítását. Az öregnél pedig az óvodatakarítást az én gondjaimra bízták.

A szálak viszont bonyolódni kezdtek.

Mivel az öregotthon takarítását végző srácok korábban már dolgoztak az öregnek és amikor valami elmaradt számlával az öreg az otthon környékére keveredett naná, hogy kiszúrta őket és odavágtatott habzó szájjal, hogy számon kérje őket, hogy ők nyúlták e le a melót (nem mintha bármi köze lenne hozzá). A fiúk tudták, hogy kamuzni kell, mert M megszívhatja, így be is adtak neki valami hülyeséget és el is hitte a vén skót, de csak addig a pillanatig még egy faliújságon meg nem látta a győztes pályázatot és a pályázó nevét. (itt megjegyezném, hogy az érintettek miatt nem írnám le a pontos történetet, de a leírtak 98.9%-ban megegyeznek) Bedurrant az agya és még nekem is nekem esett, hogy ebben biztos részt vettem és hogy milyen szemét vagyok, hogy nem szóltam neki.
Igaza volt, mert tudtam róla, de nagyon örültem hogy az unokatestvéremék ilyen jó lehetőséghez jutottak, ezért nem szóltam egy szót se. Hülye lettem volna. Aztán addig kamuztam, hogy nem tudtam az egészről, míg végül elhitte az öreg. Annyira hiteles voltam, hogy a végén nekem adta a világ legszarabb ajándékát. Az ovi takarítást. Ezzel büntette M-met. Elvette tőle az esti melóját.

Örültem, de nem örültem. Örültem, mert kellett az extra pénz, de nagyon le voltam fagyva, mivel az ovi M és G munkája volt, így azt éreztem, hogy kiveszem a pénzt a zsebükből. Persze, amikor hazaérkeztek szegények csak annyit láttak, hogy az öreg tudja mi történt és megkaptam az ovitakarítást. Ti mire gondoltatok volna a helyükben?

Az egész dolog tisztázódott végül.

M nyomta tovább az otthon takarítást és végleg megszabadult az öregtől, nekem lett egy kis extra melóm és rájöttem, hogy a főnökömnek bármit be tudok mesélni. A két srác pedig  M helyettesítése után szerintem egy jót mulatott a kis extra pénzen.

Az oviról annyit tudni kell még, hogy egy idő után, amilyen áldás volt olyan nagy átok lett. Megutáltam. Messze volt és mindig nagyon mocskos. Nagyon rossz volt parkolni és sokszor volt dugó. Végül én is megszabadultam tőle. Az öreg odaadta a két új ördögnek. Szerintem legközelebb róluk és az M után érkező csapatról mesélek. 

07. Kell egy autó és lehet akár pizzázni is

 - off: újra itthon, még nem igazán tértem magamhoz a nyaralás után, de folytatom -

Meg volt a meló és egész elfogadható pénz járt utána. Bár M mondta is, hogy ez a 4-5-6 óra délelőtt csak a kezdet, e mellé még bőven lehet melót keresni. Neki is volt, de arra én már nem mehettem vele, így eléggé leegyszerűsödött a képlet, autót kellett venni.

Mivel még a takarítós melók utáni fizu kb. 3-4 hétre volt így nem maradt más, mint az otthonról hozott pénz befektetése. Egy estébe nyúló délután ki lett szemelve a járgány (ha valakit érdekelnek angol autóárak bátran látogasson el az autotrader oldalra és a kék "search cars" gomb használata utána élvezkedhet), amit másnap meg is néztünk. Egy kékes-lila Vauxhall Tigra (Magyarországon ugyebár Opel néven futott) ácsorgott az út mentén egy ház előtt. Nem is tűnt vészesen öregnek, sőt egész dögös volt a napfényben a kis gyári felnikkel és a napfénytetővel. Nem mondom, hogy belül patika tisztaság uralkodott, de ez nem is jellemző sajnos az angol autókra. Egy kínja volt szegénynek így ránézésre, az irgalmatlanul ronda bársony beltér.
M kipróbálta a verdát, azt mondta, hogy szerinte 450 Fontot megér. Vegyük vigyük, mert később úgy is telik majd jobbra, ez pedig egyenlőre jó lesz igáslónak. De az adásvételen rendesen ledermedtem. Azt hittem olyan lesz mint odahaza, de nem, itt kérlek az autó tulajdonlapjáról letépik a megfelelő részt, hogy azt az autót most vetted meg és a korábbi tulaj az eredeti okmány maradék részét elküldi a DVLA-nak (kb mint az okmányiroda). A DVLA pedig majd postázza neked az új tulajdonlapot a te adataiddal és kész. Így odaadtuk a lóvét, kaptunk egy papírt és a miénk volt a kocsi. Egyszerű nem?

Haza felé azért kiderült, hogy nem a sportos leültetés miatt pattog a kocsi, hanem a lengéscsillapítás nem volt az igazi, de húzott rendesen a motor. Elég sok erő volt a kocsiban a korához képest és a kanyarokat meg sem érezte. Aki vezetett már Tigrát tudja miről beszélek. A kocsit végül én hajtottam szét, de nem én voltam az utolsó gazdája. :D

Megvolt a verda és M-mel megegyeztünk, hogy egyik héten én a másikon ő vezet és így nem kopnak annyira az autóink. Mert hát az öregnél volt olyan hetünk, amikor 500 mérföldet mentünk 5 nap alatt. Az kb. 800 km kerekítve. Laza nem? :D De legalább volt benzin pénz is.

Meg nem mondom már, hogy jött a képbe a pizza futár meló, ill. úgy jött, hogy kellett az extra meló, de hogy hogy keveredtem ahhoz a céghez... talán M vitt oda, mert ismerte a boltvezető palit, aki szintén magyar volt. Volt egy próbanapom, amikor a futárokkal kocsikáztam, hogy ez mégis milyen meló és a pár magyar futár gyereket faggattam, hogy mire számítsak.

Nem sok jót meséltek és mind elég depressziósnak tűnt, de nem is a meló miatt, mint inkább, hogy nem jött be nekik Anglia. A főnök pedig hát, maradjunk annyiban, hogy én is voltam főnök, de hogy tuti nem így kell csinálni, az is biztos. Nem szeretnék rosszat mondani, mert ugye én se sok esélyt adtam a pizzás melónak, mivel az első munkanapom első 10 percében fel is mondtam, de igazából, ha nem teszem lehet kiosztottam volna egy sallert a magyar főnöknek.
Oké aláírom, hogy lehet az volt a baj, hogy akkor már régen nem beszéltek velem beosztottként, de kérem azért egy bizonyos lekezelő stílust akkor se viselek el. Itt megjegyezném, hogy angoltól ilyen hangnemet nem hallottam még soha, azt csak egy magyar engedi meg magának az embereivel szemben ahogy ő beszélt. Így visszaadtam a munkaruhát és elbúcsúztam, kifelé menet meg arra gondoltam, hogy akadna meg a pizza a torkán a csávónak. Csupa jó indulat mi? Ennek ellenére tudom ajánlani a pizzás melót bárkinek, aki érez rá indíttatást, mert nem hiszem hogy ilyen magyar kiskirályok lennének a főnökök mindenhol és más magyar és nem magyar bevándorlótól azért hallani jó dolgokat. Talpalós meló és sokszor az éjszakába nyúló, de ideális másodállás, sőt sokan főállásban is csinálják.

De nem maradtam másodállás nélkül, mert a takarítós munkahelyemen volt egy kis népvándorlás, azaz páran kiléptek így majd' minden napra sikerült még 1-1 óra plusz melót akasztani, sőt később még a héten két napra kora reggelre is beugrott 1,5 óra. És végül még jött az ovi, de ezt majd legközelebb mesélem, mert megér egy külön bejegyzést szerintem. 

06. A zöreg

De ki is az a "Hegy", akit az előző bejegyzésem végén emlegettem?

Az igazat megvallva soha nem neveztem így az illető urat, csak az első benyomás hatására ez ugrott be először. Ő nem más mint az unokatestvérem G párja M. Mielőtt kiutaztunk soha nem találkoztunk, soha nem beszéltünk - talán csak egyszer Skyp-on - , de egy biztos volt, ha minden jól megy, együtt fogunk dolgozni. Nem volt bennem semmi izgalom még meg nem láttam M-et a való életben. Akkora volt mint egy hegy. De nem az a nagy dürhő, tohonya fajta, hanem az, akinek utat adsz ha megindul. Vaskos vállak, széles mellkas, kopasz fej. Látszott M-en, hogy egy pofontól nem szalad el. Gyúrogatott, boxolgatott.

Szóval ott állt előttem és én le voltam hűlve magamban, hogy ha én itt valamit elba... rontok ez a fickó kinyír egy ütéssel. Ütéssel? Legyintéssel. De aztán rá kellett jönnöm, hogy amilyen nagy maga M legalább olyan nagy a szíve. Kiderült, hogy baromi rendes ember és hogy eléggé egyre jár az agyunk. Bár az övé szerintem kicsit rafináltabb. :) Na nem hiába egy a csillagjegyünk. Azt hiszem abban ő is egyetért velem, hogy elég gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Nekem ő itt több mint egy jó barát, nevezhetném testvéremnek. De igazából példakép is. Igen M! Ha hiszed, ha nem az vagy nekem és kész. Minden jó és rossz tulajdonságoddal együtt.

Első munkanapom reggelén jött M a piros verdájával és elindultunk a zöreghez dolgozni. A zöreg vagyis az öreg, egy skót csávó. 60+ az életkora azt hiszem. Nem, nem csak úgy rámondom, hogy skót, hanem ő tényleg az. És minden vicc és pletyka igaz a skótokról. Legalább is az öreg nem cáfolt rá - ahogy megismertem idővel. :D
Beléptünk a shop ajtaján, ahol az öreg takarító "cégének" volt a bázisa. Meg nem mondtam volna, hogy abban a kutyavacokban egy cég üzemel... Ott állt középen az öreg. 180-190 cm közötti őszes hajú, szemüveges fószer. Nem volt se kövér, se vékony, de egy kis belecskéje azért volt. Igénytelen galléros póló és egy rövidnadrág volt rajta. Valamint a szandál. Nem, nem egy szandál, hanem "A szandál", ami egész nyáron le nem rohadt a lábáról. Szerencsétlenségemre észrevettem a lábujjkörmeit is. Úgy lógtak le a szandálról, hogy karcolták a padlót, de legalább sárgák voltak. :D Ne értsetek félre, nem gúnyolódok (csak egy kicsit), de ezt a jelenséget meg szerettem volna osztani veletek. Az pedig csak a hab volt a tortán, hogy olyan érthetetlen angolt beszélt, hogy néha az angol ügyfelek is csak pislogtak, hogy mit mondott. De le a kalappal az öreg előtt, mert ledolgozott/ dolgozik bárkit. Megy mint a gép.

M bemutatott neki és annyit mondott, hogy ő itt az unokatestvérem és mától itt fog akkor dolgozni velem. És úgy lett! Az öreg feltolta a kétszáz éves szemüvegét az orrán végig mért és csak annyit kérdezett M-től: Bír úgy dolgozni mint te? És mivel a válasz igen volt, attól a perctől takarító lettem. Megkaptuk az aznapi melókat, ill. címeket, ahova menni kellett. Felvettük a bevetési fegyvereket, azaz a takarító felszereléseket és indultunk is. M ügyesen lecsapott a legjobb melókra és már bejáratott címei voltak főként. Először egy idősek otthonában kezdtünk. Imádtam azt a helyet. M is, de erről majd később, hogy ő mennyire imádta. Laza porszívózással kezdtem a karrierem. Akkor kb 1800 Ft-os órabérben tologattam a porszívót... Vágod? 1800 Ft egy órára, ami itt igen csak a minimálbér. Szóval vigyorogtam mint a tök. Nulla stressz és könnyű meló, szép környezet. Az első napon megzabáltak az öregek. Rögtön kérdezték ki vagyok - hóvarjú - honnan jöttem. Persze gagyogtam, de nem zavarta őket. Érdekes érzések kavarogtak bennem, végül rám talált egy a sok közül.

A szégyen.
Nem a munka miatt, hanem magam miatt. Ott álltam a sok kedves ember között és alig tudtam kinyögni egy normális mondatot. Pedig tényleg nem érdekelte őket, hogy sz.. rossz az angolom. De engem nagyon zavart akkor. Otthon vezető beosztásban voltam és ha kellett tudtam parancsolni embereknek, talán volt olyan is, aki felnézett rám vagy gyűlölt. Viszont akkor abban a percben teljesen megsemmisült az önbecsülésem. Lehet M megérezte, mert lazán odavágta a meló végén, hogy: Na kerestél már valaha ilyen könnyen 6000 Ft-ot?  És ez rögtön visszahozott a belső pokolból. Ez még egyszer megismétlődött bennem, amikor először kellet egy igazán retkes wc felé hajolnom. Csak egyre kérdezgettem magam:

Ezért tanultál?

Ennyi telik tőled?

Ez lesz a jövőd? stb.

De akkor ott volt M és magamhoz térített. Mai napig előjönnek bennem ezek a kérdések, de már egyre ritkábban, valamint az aktuális fizetés, mindig feledteti velem. :D Így már nincs panasz. A laza első nap után visszatértünk az öreghez, aki M-mel megvitatta, hogy jól dolgozom és hogy akkor maradhatok. Így lett ez a munkahelyem 2 évig.

- egy kis off: nyaralni mentem, 8 nap múlva jövök -

05. Hogy hogy hogy?

Egy nyári nap végül repülőre szálltunk a feleségemmel és belevágtunk a teljesen új életünkbe. Nehéz volt e hátrahagyni a régit? Igen is meg nem is. Nem volt nehéz magunk mögött tudni a gyakori nélkülözést vagy is inkább lemondást a dolgokról és a reménytelen jövőt, az élvezet nélküli életet. Mindketten főiskolát végeztünk, de esélytelen volt, hogy én Ózdon a szakmámban elhelyezkedjek (az igazság az nem is szeretem a szakmám). Páromnak sikerült, szerette is, de a munkakörülmények elég gázok voltak. Neki még mindig hiányzik a régi munkája. Viszont annál nehezebb volt hátrahagyni a családot, a barátokat és a párhónapja vásárolt és felújított pöpec kis otthonunkat.

A család le is volt fagyva rendesen, amikor először elővezettük, hogy akkor mi mennénk Angliába mert szeretnénk megvalósítani a világuralmi terveinket. Titkon arra számítottak szerintem, hogy ez csak átmeneti elmezavar, de amikor látták, hogy felmondtunk a munkahelyeinken és gőzerővel készülünk, akkor rájöttek, hogy: ezek tényleg mennek. Édesanyám később bevallotta, hogy azt gondolta 2-3 hónap után úgy is hazajövünk. Nem jött be neki, de már lassan beletörődik. Csók ha olvasod ezt! Nagyon hiányzol!!


 Párom anyukája szerintem könnyebben viselte az egészet, ezt abból gondolom, hogy 2 éve velünk lakik a szigetországban - bár sok választása nem volt; ígérem elmesélem azt is majd. ;)

Egyik pillanat a másik után és London-Luton reptéren találtuk magunkat, ahol rögtön teleszaladt a gatyánk: ezek tényleg angolul beszélnek. Ne nevess! Ez valamiért furcsa volt na. De ez az én defektes agyamnak köszönhető. Jött is az elején a sok: Helló hóvarjú? Erre mit mond minden megkergült magyar: Yes! (Hogy vagy? - Igen!) Abból nem lehet baj nem, ha igent mondok? :D Párom nagyon lefagyott, mert bár felsőfokú angollal érkezett, de az is kevésnek tűnt(megjegyzem a hirtelen jött stressz blokkolta le szerintem), nem még az én alap angolom, ami némi számítógépes játékok által szerzett tudással volt felturbózva. Semmit nem ér, hogy szinte az összes középkori páncél és fegyver nevét tudom angolul, vagy hogy mit jelent a stamina, damage, critical hit stb. Az útlevél ellenőrző urat úgy sem nagyon hatotta volna meg némi World of warcraft-os idézet.

G a reptéren várt, autóba pattantunk és a sírás kerülgetett legbelül: hogy a pi.. piskótába fogok én itt vezetni. Sőt! Hogy fogok tájékozódni, hogy fogok normálisan kommunikálni, hogy fogok vezetni, hogy fogok dolgozni, hogy fogok élni itt, hogy fogok v e z e t n i. Rossz oldalon mennek. Ááááááá! Beparáztam. És láttam a kis drágám arcán, hogy kb ugyanez játszódik le benne is, csak ő azon pörgött, hogy fog beszélni angolul. G pedig csak száguldott az új otthonunk felé. Legalább is akkor úgy éreztem, mivel itt az angoloknál kicsit pörgősebb a tempó az utakon. Kivéve amikor nem, de az későbbi story.

Tudtuk, hogy magyarokkal fogunk lakni az elején.

Oh yes - gondoltam. De amikor megérkeztünk elég hűvös fogadtatás várt bennünket. V egy lépcsőn cigarettázott és mikor meglátta, hogy megjöttünk, csak bekiáltott S-nek: Megjöttek! Majd felállt és bement. Gondoltam fa.. frankón megleszünk... Végül is S egy magas vékony magyar pasi fogadott bennünket és persze V is érezhette, hogy ez így erős kezdés lett volna, végül bemutatkoztak a kisfiújukkal együtt. Úgy érzem az eleje elég nehezen ment, de aztán mindenki belerázódott az új helyzetbe. Azóta is kedvelem V-t és S-t is és az azóta két főre növekedett utánpótlás csapatot is a két édes kisfiaikat. Kellett pár hónap, de jó barátság lett az egészből. És amikor igazán jól megvoltunk - ugye az elején még öten - és kezdtük megszokni a szobát, ill. a házat, a lakótársakat akkor V és S bejelentették: nekik haza kell költözniük Magyarországra. Az indok teljesen érthető volt, de ezt nem osztanám meg most veletek. Amúgy végül újra itt Angliába kötöttek ki és úgy látom, hallom, hogy boldogok. Sajnos nem jöttek be nekik, az otthoni tervek.

Még a megérkezésünk napján  G-vel végigszambáztunk pár üzleten és egy kisebb vagyont, hagytunk a kasszákban. Pontosabban akkor így éreztük, persze ezen ma már jókat röhögünk a kedvesemmel. Bár azért egyszer kétszer leesett az állam, hogy volt olyan, ami angol földön csak pár száz forintnak felel meg, odahaza meg ki kellett csengetni vagy 1500-at érte. Pontos példát nem tudok mondani :P 

Tehát volt hol lakni, és emlékszem a szerencse is mellénk állt, mivel szerdán jöttünk és csütörtökön mehettem dolgozni, a Heggyel!

Oké később folytatom. Bye!

04. Drágám ez drága!

G közreműködésének köszönhetően meg volt az úti cél, egy angol kis város, ami nem sokkal nagyobb mint a szülővárosom Ózd - itt lakik és dolgozik G is és mi is azóta. De mennyibe is fog ez kerülni? Kérdeztük G-t, aki aztán lazán csuklóból szórta a választ... a mi szemünk meg csak kerekedett. És mégis ezt miből?

Jöttek sorban a tételek. Repjegy 30 ezer Ft kettőnknek. A szoba, ahol lakni fogunk kb 130-140 ezer Ft. Autóvásárlás az első héten kb 190 ezer Ft. Ja! Hogy minek a kocsi rögtön? Ilyen kényelmesek lennénk? Nem. Egyszerűen itt nem tudsz normálisan közlekedni autó nélkül főleg, ha olyan melód van, mint ami nekünk lett, de erről később. A tömegközlekedés pedig olyan drága, hogy egyszerűen jobban megéri autózni. Aztán biztosítás az autóra. Valamint pénztartalék arra az esetre, ha nincs meló rögtön. 700 ezer Ft lett a vége a felsorolásnak. Gondoltam magamban egyszerűen: Ez nagyon sok pénz! De egyet előre tudtunk! Ezt nem hitelből csináljuk meg.

Save money

Kezdődött az igaz spórolás. Tudod!? Paradicsomos kenyér, tankolás csak ha muszáj, minimális ruha vásárlás (se), semmi kikapcsolódás, extra munka órák. Utána jött az ingóság értékesítése. A pár hónapos bútorok eladása. Szinte alig használtuk őket, a szívünk szakadt meg. Persze a hirdetésre jelentkezők mindent ingyen akartak volna vagy minimális összegért. Érted felraksz egy 40 ezres bútort 30 ezerért és képes felhívni egy 5 ezres ajánlattal. Vagy rosszabb esettben azt kérdi, hogy beszámítasz e pincsi kutyát meg rotikapát. A farkincámat! Hát nem szántani akarok én a város közepén egy halom kutyával, hanem lóvé kell! Idióták tonna számra a vonal végén, de azért a cucc java elkopott.
A ház lett a legnagyobb gond. Hitel van rajta és a piaci ára olyan alacsony lett a válság után, hogy az eladása nem fedezte volna a hitel felét sem. Ózd átka. Valamint a csodaverda, az 1,3-as Suzuki jelentett még kisebb pénzmagot. A mi kis igáslovunk. Párom azzal járt munkába, de hát megváltunk tőle, amúgy nem is rossz 450 ezer Ft-os áron, ami nagyon jó kis pénzmag az utazáshoz. Bőgtünk amikor eladtuk, mert az nem csak egy kocsi volt, hanem egy négykerekű emlék. A fickó aki megvette, szelíden annyit mondott, hogy majd tesz rá terepgumit - wtf? - , mert ezzel jár majd a tóra horgászni. Ha ott vagyok az eladásnál, amit a feleségem bonyolított, akkor kifejelem a csávót lehet. :D

Meglett a lóvé, de a ház a nyakunkon. Nagy költség lesz, ha nem szabadulunk tőle! De végül a drága mindenható továbbra is a jó úton terelgetett bennünket és egy baráttal kölcsönösen előnyös megegyezést kötöttünk. Mi megengedtük neki, hogy nálunk lakjon albérleti díj nélkül, de cserébe fizeti a számlákat, amikről az igazolásokat édesanyámnak leadja. Így a lakás pipa. Hogy miért nem adtam ki? Mert valami idegen barmot nem akartam a házba rakni, ill. nem szerettem volna ha valami kedves ember felnyom, hogy adózatlan lóvét kaszálok. Mert hát vannak ilyen kedves emberek. :)

Ez kb 6-8 hónap alatt zajlott le, de G addig is tartotta bennünk a lelket és már munkalehetőség is volt kilátásban. Takarítás! Hogy mi? Majd porszívózok reggeltől estig? Ne bazd!

240 ezer Ft-nak megfelelő fontért cserébe napi 5-6 óra munka? Oké! Hol írjam alá?

01. Start, honfoglalás blogba sűrítve

Rendben! Vágjunk is bele!

Hó var jú? Azaz: Hogy vagy? - egy kis erőltetett angollal. Nos szeretném nektek elmesélni hogy is vagyok. Milyen egy másik országban élni, dolgozni. Legyen ez a blog jó vagy rossz példa nektek és egy kis összefoglaló nekem, magamról.

Tegeződjünk, ha már Angliában mindenki így tesz! :) Írom, ami az eszembe jut, úgy ahogy az eszembe jut és szeretném ha ti is így tennétek, ha megjegyzést kívántok tenni, ill. e-mail-t írni.

Nem kell aggódni, nem tervezek ömlengős és hosszú bejegyzéseket, csak épp annyit, hogy egy munkahelyi szünetben vagy egy szabad 5 percben (a wc-n mondjuk 0.o )végig érj egy rövid sztorin, de nem kizárt a hosszabb terjedelem sem. Teljesen amatőrként fogok bele az egész írásba, de remélem ez nem szegi kedveteket.

A célom a bloggal amúgy roppant egyszerű. Szeretném megörökíteni, hogy mit is műveltem az elmúlt pár évben, mert már így is kezdenek megfakulni az emlékek, de nem látom akadályát, hogy ti is beleolvassatok.

További jó olvasgatást!

02. Menni? Kell! Miért?

Emlékszem sokat ábrándoztam, hogy milyen lehet más országban élni, de sosem gondoltam, hogy ez így is lesz. Borsodból jövök, egy kisvárosból, Ózdról. (Nem! Nem ismerem a Majkát!) Lehet, hogy ezt olvasva azt mondod, hogy ja ez is elég ok, hogy elköltözz. Tévedsz! Szeretem azt a várost, csak élni nehéz benne. Nincs, csak a jó nagy semmi, de azon legalább mindenki osztozik.

Megszülettem, felnőttem, dolgoztam a városban. De nem volt egy olyan pillanat, amikor azt éreztem volna, hogy a jövőm itt fogom tölteni. Élveztem gyerek és diák lenni Ózdon, de dolgozni... nagyon sz.. szenvedés. Pedig nem lehet panaszom, mert az utolsó munkahelyemen az ózdi átlaghoz képest jobban kerestem (lehet még a borsodi átlaghoz képest is) és az én drága feleségem is normális bérezést kapott. Mégis mindketten éreztük, hogy itt valami nem jó. Bizakodtunk az elején és lakást is vásároltunk hitelre, hisz határozatlan idejű munkaszerződésünk volt, ami nagy szám Ózdon.

Aztán édesapám úgy döntött, hogy nem bírja tovább és eldobta az életét. Akkora törést okozva bennem és a családban, hogy a mai napig nem tért magához senki, még ha mást is mutat. Szegény apa elrettentő példa lett. Semmit nem akarok úgy csinálni, ahogy ő. Remélem békére talált!

A munkám stresszes volt, de tényleg! Akár hiszed, akár nem, de rengeteg emberért feleltem, úgy, hogy ők nem is sejtették ezt, plusz még felülről azt nyomták, hogy a munkatársakat is ritkítsam, ha lehet, mert nehogy már minimálbér mellett ne legyen kedvük dolgozni. Aki húzza a száját, az menjen a pi.. piskótába. Mondanom se kellett, hogy ez nem ment nekem. Túl sok volt. Drága feleségem is velem szorongott, mert érezte rajtam, hogy totál kész vagyok. Ettől ő is totál kész lett, ami meg engem spanolt és így a kör sose zárult be. Szeretem a drágámat, mert mégis kitart(ott) mellettem.


Aztán jött Az!
Igen, azok a mocskos anyagiak. Van pénz, de amúgy nincs pénz, mert ha normálisan befizeted a csekkeket, kifizeted az esedékes hitelt és veszel kaját, megtankolod a 120 ezer éves autód, akkor pont nem marad semmi arra, hogy élvezd az életet. Aztán úgy gondolod hogy, egy csekk ha elmarad, akkor lehet ügyeskedni valamit. DE NEM! Akkor csak annyi van, hogy megcsúsztál. Utáltam, hogy vettem a kínaiba egy farmert 5000 Ft-ért, de akkor már le kellett mondani a joghurtról abban a hónapban. Az meg, hogy nyaralás... ja... lementem az ózdi strandra, ahol együtt fürödtem a rejtett munkaerők gyerekeivel... napozniuk nagyon nem kellett. :D

Szóval a végső csapás az volt, mikor hónap közepén volt 200 Ft-unk és előtte nem költekeztünk, csak kifizettünk mindent és full alap kaját vettünk. Arra gondoltam, hogy a város fele, aki mondjuk harmad annyiból gazdálkodhatott mint mi, hogy nem fordult még fel? És ezt tetőzte, hogy jöttek a hírek a tévében, hogy javulásra nem is lesz remény (nem is történt javulás). Na akkor mondtam a kedvesemnek, hogy én nem akarok ilyen életet. Élvezni akarom a munkám gyümölcsét, nem éppen hogy megélni rajt.

Aztán agyaltunk, hogy mi legyen... így jött külföld.

03. Folyik e tejjel a méz?

Jó legyen külföld!

De hova? Kérdeztem magunktól, amikor a kis feleségem már kész válasszal várt. Angliába megyünk, mivel skypon úgy összebarátkozott az unokatesómmal - aki szintén Angliában él - hogy nem is volt kérdés hova megyünk. 

A névtelenségbe burkolózva nevezzük unokatesómat G-nek. G az a fajta nő, aki előtt nem igazán vannak akadályok és nem lehet korlátok közé szorítani. Az agya pengeéles és két lábbal áll a földön. Reálisan látja a világot. Áldom is G józan eszét, hisz soha nem ígérte, hogy itt kolbászból fonjuk majd a kerítést és hogy tejjel fog folyni a méz. Nem állította, hogy két év után milliókkal a zsebembe hazaköltözhetek Magyarországra. Azt mondta, hogy döntsük el, hogy akarunk-e Angliában élni vagy sem, mert annak hogy egy hónapra vagy félévre kijövünk nincs semmi értelme. Oké, pislogtunk, hogy most erre mégis mit mondjunk; valamit mondjon azért mire számítsunk.

Nem hazudott.

Azt mondta, ha Angliába jövünk és keményen dolgozunk az elejétől, akkor az idő múlásával egyre kényelmesebb lesz az élet. Nem számítunk majd angol földön gazdagnak, de nem kell sakkozni a lóvéval. Kifizeted a kiadásaidat, plusz veszel kaját ruhát és még marad is.

Túl szépnek tűnt, de végül igaza lett. Csókollak drága G.