2016. augusztus 12., péntek

76. Tökéletes nap



Felismered ha egy napod tökéletes? Amikor azt mondod este hogy: "Ez egy jó nap volt!" akkor tisztában vagy vele, hogy lehet nem csak jó, hanem tökéletes volt? Tudtad, hogy már reggel eldöntheted, hogy az lesz a napod ? Nekem sikerül mostanában előre meghatározni (neeem mindig), hogy egy napom perfekt legyen.

Ilyen egy angliai tökéletes nap nekem:

Szombat van. A nap amikor magamtól ébredek és nem az ébresztő riaszt fel. A feleségem már útra kész, pedig még mindenki az ágyban hever. Tele energiával, rám mosolyog ő is meg a reggeli napsugarak is. Hogy hogy csinálja? Nem tudom, pedig az éjszaka ő kelt fel a gyerekhez. Titokban csodálom az ágyból. Aztán felkelek és kinyitom az ablakot és szinte arcon csókol a langyos levegő már ilyen korán. A parkban páran kocognak, de most nem érzek késztetést a sporthoz.

A kisfiamhoz lépek, aki végre a kiságy szélébe kapaszkodva lesi, hogy vajon ki veszi fel majd őt? Ahogy meglát huncutan felkacag, a fejét oldalra billenti mint egy kis kutya kölyök és hatalmasra nyitja a gesztenye barna szemeit. Olyan nagyra, hogy a galaxis elférne benne. Beleveszek a tekintetébe és már a jövő terveit szövögetem vele. A kezét nyújtja és bár nem mondja, de látom azt kéri öleljem magamhoz. Már most tudom, hogy tökéletes nap lesz a mai.

Sose kávéztam otthon, de Anglia más. A reggeli kávé vagy tea a munkahelyen ugyan úgy a napi teendőkhöz tartozik, mint maga a munka. Rituálé, népszokás, divat... ha kihúzom magam belőle, akkor furcsán néznek rám. Nem lehet megkerülni. Megtanultam kávézni vagy teázni, aztán közben semmiségekről csevegni, amíg végül szokássá nem vált. A kávézás is és a csevegés is. Aztán úgy ébredtem egy szombat reggel, hogy kávét főzök magamnak. A vége az lett, hogy az instant kavaróstól eljutottam a finomabb kávékig. Szinte már bele sem kell kortyolnom a forró italba, mert az illata is élvezettel tölt el.
Szürcsölgetem és nézem a családot, ahogy lassan felpörög az élet bennük.
 
Öltözködünk és összecuccolunk. 100 kérdés cikázik a nappaliban. Betetted? Megvan? Elmostad? Láttad? Post code meglett? Kikapcsoltad? Ha gyereked van tudod... ha nincs akkor biztos sejted hogy megy ez. De még sincs nyomás. Nem karmol a stressz a válladba. Nem időre kell menni, csak menni kell; kirándulni. Csattan egy csók és: Indulhatunk! - elhangzik a végső mondat a házban.

Elégedetten nézek körbe. A füvet rövidre vágtam, a sövényt megnyírtam. Ma már nem lesz gond vele. Takaros az előkert... tán még a szomszédétól is szebb - fogalmazom meg  magamban ezt az elfogult  kritikát, pedig nem verseny ez, csupán a fáradt szemeknek pihentető hétköznap arra hazajönni, hogy minden szépen elrendezett.
A másik szomszéd indul a dolgára. Postás, dolgozni megy talán, bár nem viseli a formaruhát. Fülig ér a szája és pár szóval üdvözöl. Megjegyzi, hogy csodás időnk van, majd eltűnik egy Royal Mail-es furgon belsejében az italát kortyolgatva. Teázós típusnak nézem. Kedvelem.

A feleségem vezet én csak az utat figyelem és a gps-t. A gyerekünk az ablakon kukucskál kifelé a saját kis kusza mondókáit dünnyögi. Nem szavak még csak hangok. Sugárzik belőlük az elégedettség. Egész nap hallgatnám. A forgalom gyenge, még túl reggel van. Pár ügyetlen azért van az utakon. Az egyik elénk gurul a másik nem halad. Már-már bosszankodnék, de mikor felkeltem eldöntöttem, hogy tökéletes nap lesz a mai. Körforgalom körforgalmat követ, falucska falucskát. Szűk utakon szüttyögünk a kerékpárosok mögött. Viccesen riszálnak, de mégsem haladnak végül jön egy leheletnyi egyenes és a nagy dízel sírva mellőzi őket. Most megint mindenki nyugodtan gurul a célja felé.

Henley-on-Thames a mi célunk. Viszonylag korán érkezünk - a többi kirándulóhoz képest. A városka hidacskája még nem dugult be. A vasútállomás mellé parkolunk. Ide szoktunk. Üres a parkoló. Felnézek az égre, sehol egy felhő... hmm azt hiszem hamarosan tömeg lesz. Az Imperial Hotel tornyosul előttünk első látványként. Nincs olyan alkalom, hogy ne futna végig a szemem a tégla vörös, fehér színű és barna gerendákkal tarkított épületen. Szinte a világba kiáltja, hogy itt ő 'A' Hotel, a múlt egy darabja. Aztán a kis kikötő következik a híd lábánál régi hátsó lapátkerekes hajóval és színes csónakokkal. Gyökeret eresztek és csak csodálom a látványt. A család nem is érti egy pillanatra, hogy miért álltam meg. Előtúrják a telefonokat és a párom a kisfiammal, az anyósom a testvérével buzgó fotózkodásba kezd. A pillanatot megörökítik, de nem élik meg. Pontosabban máshogy élik meg, mint én.

A park majdhogynem üres. A fű gondosan három centire vágva, a sétány kiseperve. A vízen vadlibák szlalomoznak az evezősök közt. Hatalmas fehér yacht csorog végig a másik oldalon. A kis folyami lakóhajók ajtaja is kipattan. Ébredeznek a lakók. A füvön heverek és hagyom hogy a kisfiam rám másszon. Aprólékosan megvizsgál minden színt a pólómon, majd a fogaimat számlálja, az orromat nyomkodja, a fülemet húzgálja. Csak finoman, olyan gyengéden, ahogy egy apa kívánhatja. Aztán faképnél hagy, hiszen annyi érdekes dolog van még körülöttünk. Az emberek le-le lassítanak, van aki csak a kicsire mosolyog, más kedvesen köszönti. Jól esik a kedvesség mindannyiunknak. Kis város, nagy ország, ez megszokott.

Az embereket figyelem. Az izzadó futókat, hogy milyen technikával futnak. A köpcös fószert, ahogy egy szendvicsbe harap és elégedetten bólogat egy elhaladó hajó kormánya mögött. Az izgága kutyatulajokat, ahogy energiát nem spórolva gyűjtik a kutyusuk után a piszkot. A nyugdíjas párt, akik pár perc bíbelődés után felhúznak egy napernyőt, majd csókkal ünneplik az apró, közös sikert... csókkal annyi év után is. A szemem megakad egy büfén.

Nem variálok a választékkal. Sajtburgert kérek krumplival. Abban nem csalódik az ember... nemde? A párom mozzarellás paninit választ. Imádja. Várjuk az adagunk, közben egy kutya nyomja a fejét az ölembe. Rám néz és szinte kérdőre von, hogy hol marad a simítás. Nem tudok ellenállni. A gazdája szisszent és a kutya már el is tűnt. Sűrű bocsánatkérésekkel bombáz a túlvégről az úriember, de hisz nem történt semmi.
A kaját gyűrjük. Nem nevezném életem élményének, de megeszem. A burger hideg a krumpli mirelit, igaz nem számítottam jobbra. Hmm... nem is volt, annyira szörnyű, inkább csak angolosan semmilyen. A paninit csócsálgatom, hogy elfeledjem az ízét. Jól laktam valamennyire. Remélem a párom is. :)

A nap elhalad a fa mögött, ami alá leültünk reggel. A kicsi alszik és én is épp hogy ébren vagyok. A forró sugarak a bőrömet nyaldossák. Perzsel minden másodperc, de nagyon élvezem. Feltölt energiával. Hunyorogva kémlelem a rám boruló fűzfa ágai közt azt egy apró, de bátor felhőt, ami ma idemerészkedett. Úgy érzem, hogy én oszlattam szét a tekintetemmel. 

A park tele van. Gyerekek és kutyák mindenfelé. A szülők vagy épp megterítenek vagy már pakolnak a plédeken. Sétálni indulunk még egyet, mielőtt haza indulunk. Az autóba betúrunk mindent, nincs rendszer benne. Édes káosz. Vegyes érzések közt úszunk. Feltöltődtünk, de elfáradtunk. Ki érti ezt?

Az autókázás felráz bennünket. 4-re otthon vagyunk, így még egy grillezés is belefér. Belefér? Hiszen így tervezte a párom. A húsok már pácolva, a gumi medence szinte forr. Begyújtom a grillt és figyelem a lángokat egy darabig. A kisfiam és nagyanyja a medencét tapossa. Nagy a pancsolás. Hibátlan, tökéletes pillanat ez. Csodálom a gyermekem, a délutáni nap még ragyog és a feleségem ölel oldalról miközben kacag a látottakon. Kell-e ennél több nekem? Mi a gazdagság ha nem ezek a pillanatok?

A parázs kész és a húsok, zöldségek sülnek. A hűtőnk kidob egy hideg rozét, a talpas pohár gyöngyözik tőle. Meghozza az étvágyat. Megterít a feleségem a kertben és megvacsorázunk. Jó érzés finomat enni, jó érzés együtt lenni. A szomszédok, mint az indiánok füstjelekkel jelzik, hogy ők is grillezéssel, bbq-val fejezik be a napot.

Eltelt a nap. Az esti rutin következik, majd a kicsi ágyba megy, mi még matatunk. A párom a telefonján én a laptopomon. De aztán a telefont leteszi és tudom, hogy ideje a gépet kikapcsolnom. Magamhoz ölelem. Az esténk nem ér véget, csak a mondandóm.

Tökéletes nap volt.

8 megjegyzés:

  1. Ez szép volt. Igazi, áldott, békés nyugalom, ami feltölt és ami boldogsággal tölti el az embert.

    VálaszTörlés
  2. Hát ez hihetetlen....De mi ebben a különös,egyedi ? Mennyivel jobb egy tökéletes angliai nap egy magyar ember számára,mint egy tökéletes magyarhoni nap....? A kérdésben azt hiszem benne van a válasz is. A tegnapi tökéletes magyarországi napom leírásától most eltekintenék.

    VálaszTörlés
  3. Nincs benne se különös, se egyedi. Egyetértek. Egyszerűen nincs lehetőségem magyar tökéletes napokat megélni, mivel itt élek, így erről írhatok. Soha nem állítanám, hogy otthon ne tudnék tökéletes napot összehozni.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Kár, hogy nem írsz már... :-(

    VálaszTörlés
  7. Sajnálom én is. Hetente feljövök, hogy megnézzem van e új írás.

    VálaszTörlés
  8. Ugyanaz a névtelen vagyok, aki utoljára írt. Nem kaphatnánk esetleg választ, hogy miért hagytad abba az írást?

    VálaszTörlés