58. Hazai összegző és burger banya :)

Bocsánat kéréssel kezdenék. Nem fejeztem be az előző posztot, de az igazság az, hogy semmi különös nem történt már. Bocsánat. Most viszont - röviden - összefoglalnám az otthoni látogatás tapasztalatait és hoztam egy Burger Kinges sztorit is. :)

Kezdeném is azzal, hogy nem azt a Magyarországot láttam most, mint amiről eljöttem 4 éve. De ácsi, ez nem azért van, mert minden megjavult. Nem.

Az igazság az, hogy turistaként éreztem magam és lehet úgy is viselkedtem. Budapest és vonzáskörzete számomra egy pörgős és fejlődő területnek tűnt. Sok ember minden felé, a falvak tele lakókkal, a házak szépek, a boltok üzemelnek és egyáltalán vannak, az emberek kedvesek voltak. Zajlott az élet a főváros környékén. De! Mégis hallottam, hogy panaszkodnak az emberek. Elég volt a piacon szóba elegyedni egy eladóval és máris arról regélt, hogy ki kell hoznia a gyümölcsöt hétvégén, mert az a kis plusz is kell a fizetéséhez. Vagy elég volt a barátainkkal beszélgetni, pedig ők elég stabil anyagi körülmények3 között élnek. Egy munkahely vesztés bármikor becsúszhat.

Viszont, ahogy közeledtem Borsod-megye felé a helyzet rosszabbodott. Vagy inkább úgy értem, hogy lila ködösödött. Azt érzem, hogy a településeken még mindig az a felfogás uralkodik, hogy a szépen letérkövezett főtér, vagy a sok virág, a rendezett parkok jelentik a fejlődést. Ezektől gazdagszik majd a vidék. Ez szemfényvesztés. Kell, mert kell a szép környezet, de észak-keleten szinte üresek az utcák, rengeteg ház rossz állapotban van és/vagy eladó. Nincsenek kisvállalkozások olyan számban, mint Budapest környékén. Nehézkes a települések megközelítése. És negatívabb az emberek felfogása. Nincs munka. Ez a legnagyobb rákfene.

Ezt így láttam én. Elég instant kaptam a képembe a dolgokat. Ózd szépül, de már koránt sem jelenti azt nekem, amit jelentett. Szeretni fogom, mert ott születtem, de ha egyszer haza is kéne mennem, akkor sem Ózdra mennék.

Teljesen hamis képet alakítottam ki magamban a honfitársaimról, amióta Angliában élek. Bocsánatot kell kérnem az otthoniaktól. Őszintén sajnálom. Azokból a régi, rossz emlékekből és sértődöttségből formáltam tovább egy képet magamban, ami egyáltalán nem igaz minden emberre, csak én húztam rá azt mindenkire, hogy nekem könnyebb érzés legyen elszakadnom Magyarországtól. Az emberek igenis kedvesek voltak. Akarnak, küzdenek. Persze ehhez társul panasz is, de melyikünk nem panaszkodik külföldön? Segítettek, ha nem ment valami zökkenőmentesen, érdeklődtek, ha megtudták, hogy külföldön élek és egyáltalán nem voltak már tolakodóak a kérdések. Teljesen ledöbbentem - magamon főleg; változom.

Lehet kezd elmúlni belőlem a dac, a harag. 

Jó volt otthon lenni, ez nem vitás. Jó volt, hogy most először nem kellett az anyagiak miatt aggódnom odahaza. És azt hiszem ez sokban hozzájárult ahhoz, hogy pozitívan lássam a dolgokat. Tudom, hogy az otthoniak többségének a pénzügy az igazi küzdelem. Az ágy alatt bujdosó mumus. Ezért is éreztem magam turistának. Nem gondoltam a pénzre. Amit szerettem volna azt megvettem, kifizettem. Azt sajnálom csak, hogy nem élheti meg ezt mindenki. Szeretném, ha minél többen átéreznék, hogy milyen az, amikor ésszerű keretek közt költesz és nem csak aggódás marad, hanem pénz. Megérdemelné minden magyar végre ezt, hogy ne az a rohadt pénzügyi gond üljön a nyakukon.

Na és pont emiatt nem mennék még vissza Magyarországra. Én azt a mumust az ágy alól kiűzni jöttem Angliába. De amíg az ott lakik lent, addig az ország egyik bája sem fog visszacsábítani. Tisztelni tudom, azokat, akik ezt otthon bevállalják. Respect!

A visszaút során megint csak furcsán éreztem magam. Vártam már, hogy jöjjek vissza és rá kellett döbbennem, hogy ez bizony hazavágyódás. Nem hívnám még honvágynak, hanem az az érzés, amikor már vágysz rá, hogy a saját dolgaid közt légy. Amikor hiányzik a lakásod, házad, az otthonod. Anglia melegen üdvözölt. Fülledt meleg. Így azért jó leszállni a gépről, hogy nem fagy be az ember se... valaga. :)

De, hogy Magyarország ne búcsúzzon egy jó kis hamisíthatatlan hazai feelinggel itt egy történet. Egyedi eset volt, mert tényleg nem győzöm hangsúlyozni, hogy kedvesek voltak az emberek. A lényeg, hogy nem cseszett fel a dolog igazán és tudtam rajta mosolyogni.

Az történt, hogy korábban már sokat olvastam, hogy a Feri reptéren lévő Burger King legendásan nem vásárló barát. Például itt a "homár" cikke róla. Gondoltam, keresek magamnak egy kis bajt és mielőtt visszarepülünk teszek egy próbát. A burgert szeretem, a Burger King az én McDonalds-om :D

Épp a menüt böngésztük messziről, amikor egy párocska rendelt előttünk. Akkor láttam már, hogy a kiszolgáló hölgy lesz az én emberem. Egyedül volt, de nem is volt indokolt, hogy többen álljanak a pultba, mert nem volt tömeg. Az arcán ennek ellenére látszódott az a tipikus "mondjad má', mert nem állok itt estig" kifejezés, közben pedig bennünket is méregetett már, hogy vajon képesek leszünk e magyarul rendelni. :D

A pár kért egy Hohes C narancslevet, mire a feleségem rögtön megbökött, hogy ő már tudja, hogy mit fog inni, csak segítsek neki, hogy mit egyen. 

Mi kerültünk sorra. Egy kedves "Igen?!" kérdőfelkiáltással indított a hölgy. A feleségem fel is húzta a szemöldökét, mire a hölgy lökött hozzá még annyit, hogy "Mit kértek?". Ekkor majdnem beröhögtem. Mondom itt tényleg kaland lesz! :D

Kértem egy - nyam nyam nyam - whoppert menüben, cukormentes üdítővel - mert hát diéta van :))) - a feleségem meg valami reggeli tojásos kaját és 100%-os narancslevet.

A csaj megállt és néz ránk. "100%-os nincs!". 

De mondom az előbb kérték előttünk... 

"Az Hohes C! Hogy 100%-os e kitudja! Az van." 

Mondjuk oké... jó lesz... mivel az 100%-os... Erre egy klasszikus szájbiggyesztés. A szívószálakat idegből rába... dobta a tálcára és úgy kullogott el a hűtőhöz - ezt nem gép adagolja - mintha Kuala Lumpur-ba küldtük volna el érte. :D

"Ennyi?" Kérdezte már tiszta idegből, hogy nehogy még valami extrát kérjünk. De nekünk még volt a tarsolyban egy kérés. :D

Kérnénk ketchupot. Na akkor a szeme villámokat szórt és jött a kedvencem "De az 115 lesz!". :))))

Oké, kérjük - csak nem vág földhöz anyagilag. Az első fiókba nem volt ketchup, így azt teljes erőből vissza kellett csapnia, hogy még a szomszéd KFC-be is hallják, hogy épp mekkora teher alatt dolgozik. Egy laza "faszom" eldünnyögése utána megtalálta a kis tasakot a másik fiókban. Ekkor fordult meg a mögöttünk álló nő és sétált át a KFC-be. Én meg mosolyogtam mint egy barom, mert belül már szakadtam a röhögéstől. Azt hiszem ez külön hergelte az eladót. Szépen néztünk rá a modora ellenére is, nem akartam hogy azt érezze, hogy rajta röhögök, mert bár gyakorlatilag azt tettem, de nem érdemli meg senki, hogy a képébe röhögjenek. 

A kedvencem az volt, hogy a ketchupot le sem tette a pultra addig, amíg a pénzt át nem adtuk. Nem vagyok egy szabály imádó... de a ketchuphoz már nem járt blokk. Lehet vettem egy ingyen ketchupot? :D :D :D

Nem érdekel ha zsebbe ment, nem érdekel ha rossz napja volt, de ne legyen már vadparaszt, ha szépen beszélek vele. Kedvesen búcsúztunk, de ő szíve szerint lehet a hátamba állította volna a következő vendég tálcáját. Rengeteg ember megfordul ott. Sok embernek az egyik utolsó élménye az országban mielőtt elrepül, hogy eszik valamit a 2-es terminál emeletén. És akkor egy ilyen búvalba.. cseszett nőt raknak a pultba? Így lehet ország imázst rombolni.

Arra kérlek benneteket, ha otthon vagytok/lesztek és repültök valahova, akkor a 2-es terminálban járva ugorjatok fel a Burgerg King-be legalább egy 100%-os vagy mi egy Hohes C-re és mosolyogjátok telibe a pultosok arcát, közben pedig élvezzétek a műsort. Gondoljatok rám és nevessetek egyet. :D :D :D Aztán ha úgy jártok, hogy kedvesek voltak, akkor adjatok borravalót.