05. Hogy hogy hogy?

Egy nyári nap végül repülőre szálltunk a feleségemmel és belevágtunk a teljesen új életünkbe. Nehéz volt e hátrahagyni a régit? Igen is meg nem is. Nem volt nehéz magunk mögött tudni a gyakori nélkülözést vagy is inkább lemondást a dolgokról és a reménytelen jövőt, az élvezet nélküli életet. Mindketten főiskolát végeztünk, de esélytelen volt, hogy én Ózdon a szakmámban elhelyezkedjek (az igazság az nem is szeretem a szakmám). Páromnak sikerült, szerette is, de a munkakörülmények elég gázok voltak. Neki még mindig hiányzik a régi munkája. Viszont annál nehezebb volt hátrahagyni a családot, a barátokat és a párhónapja vásárolt és felújított pöpec kis otthonunkat.

A család le is volt fagyva rendesen, amikor először elővezettük, hogy akkor mi mennénk Angliába mert szeretnénk megvalósítani a világuralmi terveinket. Titkon arra számítottak szerintem, hogy ez csak átmeneti elmezavar, de amikor látták, hogy felmondtunk a munkahelyeinken és gőzerővel készülünk, akkor rájöttek, hogy: ezek tényleg mennek. Édesanyám később bevallotta, hogy azt gondolta 2-3 hónap után úgy is hazajövünk. Nem jött be neki, de már lassan beletörődik. Csók ha olvasod ezt! Nagyon hiányzol!!


 Párom anyukája szerintem könnyebben viselte az egészet, ezt abból gondolom, hogy 2 éve velünk lakik a szigetországban - bár sok választása nem volt; ígérem elmesélem azt is majd. ;)

Egyik pillanat a másik után és London-Luton reptéren találtuk magunkat, ahol rögtön teleszaladt a gatyánk: ezek tényleg angolul beszélnek. Ne nevess! Ez valamiért furcsa volt na. De ez az én defektes agyamnak köszönhető. Jött is az elején a sok: Helló hóvarjú? Erre mit mond minden megkergült magyar: Yes! (Hogy vagy? - Igen!) Abból nem lehet baj nem, ha igent mondok? :D Párom nagyon lefagyott, mert bár felsőfokú angollal érkezett, de az is kevésnek tűnt(megjegyzem a hirtelen jött stressz blokkolta le szerintem), nem még az én alap angolom, ami némi számítógépes játékok által szerzett tudással volt felturbózva. Semmit nem ér, hogy szinte az összes középkori páncél és fegyver nevét tudom angolul, vagy hogy mit jelent a stamina, damage, critical hit stb. Az útlevél ellenőrző urat úgy sem nagyon hatotta volna meg némi World of warcraft-os idézet.

G a reptéren várt, autóba pattantunk és a sírás kerülgetett legbelül: hogy a pi.. piskótába fogok én itt vezetni. Sőt! Hogy fogok tájékozódni, hogy fogok normálisan kommunikálni, hogy fogok vezetni, hogy fogok dolgozni, hogy fogok élni itt, hogy fogok v e z e t n i. Rossz oldalon mennek. Ááááááá! Beparáztam. És láttam a kis drágám arcán, hogy kb ugyanez játszódik le benne is, csak ő azon pörgött, hogy fog beszélni angolul. G pedig csak száguldott az új otthonunk felé. Legalább is akkor úgy éreztem, mivel itt az angoloknál kicsit pörgősebb a tempó az utakon. Kivéve amikor nem, de az későbbi story.

Tudtuk, hogy magyarokkal fogunk lakni az elején.

Oh yes - gondoltam. De amikor megérkeztünk elég hűvös fogadtatás várt bennünket. V egy lépcsőn cigarettázott és mikor meglátta, hogy megjöttünk, csak bekiáltott S-nek: Megjöttek! Majd felállt és bement. Gondoltam fa.. frankón megleszünk... Végül is S egy magas vékony magyar pasi fogadott bennünket és persze V is érezhette, hogy ez így erős kezdés lett volna, végül bemutatkoztak a kisfiújukkal együtt. Úgy érzem az eleje elég nehezen ment, de aztán mindenki belerázódott az új helyzetbe. Azóta is kedvelem V-t és S-t is és az azóta két főre növekedett utánpótlás csapatot is a két édes kisfiaikat. Kellett pár hónap, de jó barátság lett az egészből. És amikor igazán jól megvoltunk - ugye az elején még öten - és kezdtük megszokni a szobát, ill. a házat, a lakótársakat akkor V és S bejelentették: nekik haza kell költözniük Magyarországra. Az indok teljesen érthető volt, de ezt nem osztanám meg most veletek. Amúgy végül újra itt Angliába kötöttek ki és úgy látom, hallom, hogy boldogok. Sajnos nem jöttek be nekik, az otthoni tervek.

Még a megérkezésünk napján  G-vel végigszambáztunk pár üzleten és egy kisebb vagyont, hagytunk a kasszákban. Pontosabban akkor így éreztük, persze ezen ma már jókat röhögünk a kedvesemmel. Bár azért egyszer kétszer leesett az állam, hogy volt olyan, ami angol földön csak pár száz forintnak felel meg, odahaza meg ki kellett csengetni vagy 1500-at érte. Pontos példát nem tudok mondani :P 

Tehát volt hol lakni, és emlékszem a szerencse is mellénk állt, mivel szerdán jöttünk és csütörtökön mehettem dolgozni, a Heggyel!

Oké később folytatom. Bye!