Ugye az már köztudott, hogy a párom és én szülők leszünk. Régóta tervezett dolog volt a gyerekvállalás és az egész végül pont Angliában ért el bennünket, amit persze egyáltalán nem bánok. Sőt!
Annyira természetesen éljük meg ezt a fantasztikus dolgot és minden pillanata öröm. De! Igen, megint az a bizonyos "De"! Az emberek nem értik mi ez a teljes nyugalom. Mindjárt írom miről is van szó.
Nem rég elmeséltem, hogy azért nem jött olyan könnyen a baba. Ahogy halad az idő egyre feszültebb lesz az ember, hogy miért is nem történik semmi. Aztán bumm sikerül. Összejön az amire évek óta vártál. Elönt egy megmagyarázhatatlan érzés. Vagyis leírható úgy, hogy a boldogság és megnyugvás keveredik a sikerélménnyel. És ez az érzés most már régóta tart. Gondolom ezt láthatják rajtunk az emberek.
Aztán azt vettem észre, hogy elkezdtek jósolgatni a körülöttünk élők. A tipikus "majd meg tudjuk, ha már megszületett" és "most pihenjetek, amíg lehet" valamint "most már nem lesz saját életetek" stb. mondatok halmazába kerültünk. Uhh így leírva szörnyen hangzanak, de ezek általában viccesen, de azért félig komolyan hangzanak el.
Nem értem miért kéne görcsölve vagy félve készülni arra, amit akartunk. 30-on túl vagyunk mind a ketten és 16 éve vagyunk egymás mellett. 16 év alatt annyi mindent csináltunk és megéltünk, hogy gyakorlatilag tapasztaltabbnak érzem magam, mint mondjuk néhány idősebb ember. :)
Nem merem azt írni, hogy pontosan tudom milyen feladatokkal jár egy gyerkőc nevelése, de azért van sejtésem. Nem azért akartunk gyereket, mert "ohh az még nincs, úgyhogy kell egy", hanem azért mert a szerelem és a szeretet ami köztünk van nem maradhat eredmény nélkül és ebből a szerelemből és szeretetből még annyi tombol bennünk, hogy ideje egy új életnek is adni belőle.
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de több embert is boldognak látok a gyermekével. Tuti valami, nagy összeesküvés elmélet van a dologban. Sok ember életét kis démonok teszik tönkre, és az a pár boldog gyerekes szülő a hátérhatalom kegyeltjei és az ő gyermekeik angyalok, azért ilyen vidám a család. Vagy nem? Nem lehet, hogy simán, szimplán boldogok? Küzdő szellemek? Igen, küzdő.
Mert hát persze, hogy lesz kakás pelenka, meg éjszakai sírás, hiszti, kajadobálás és minden "szörnyű" gaztett a bébi részéről, de istenem, akit ölelt már át gyerek és mondta neki őszintén, gyermeki ártatlansággal azt, hogy szereti, az mindezt elfelejti. Mert egy gyerek nevelés akadályai nem buktatók, vagy büntetések, hanem kihívások. Dolgok, amikkel azért küzdesz meg, mert megakarsz és nem azért, mert meg kell. Dolgok, amiken azért mész keresztül, hogy alkoss valami jobbat, mint te magad. Feladatok, amiket azért végzel el, mert az eredmény minden jutalomnál nagyobb. A gyereked. Nem csak a tiéd, hanem te magad is vagy az a gyerek. A részed. Vagy ahogy egyszer hallottam, a testeden kívül dobogó szíved!
Erre rágörcsölni vagy aggódni a nehéz éjszakák miatt szerintem hülyeség.
Keményebb vagyok, mint hittem.
Azt hiszem ezt elmondhatom magamról. Sok minden történt velem. Sok jó és sok rossz. A jó dolgokat próbáltam maximálisan megélni és ehhez a mai napig tartom magam. A legkisebb dolgokat is élvezem. Legyen az csak annyi, hogy reggel a napba fordítom az arcom vagy este felnézek a csillagokra és merengjek rajta, hogy milyen is lehet a végtelenség. Te mikor néztél fel utoljára a tiszta égre csak azért, hogy élvezd, hogy kék? Mert kék, elhiheted! Akkor is amikor nem annak látod.
A rossz dolgok közt a szeretteim halála volt a legkeményebb, különösen apa tragikus halála. Akkor nem gondoltam volna, hogy ezek a szörnyű dolgok is ugyanúgy építik az ember jellemét. Padlóra nyomtak azok az évek, de féltérdre állva és a feleségembe kapaszkodva sikerült felkelni onnan is. Tudjátok, azt gondolom, hogy Istennek van egy nagy hüvelykujja, amivel a földbe nyom és aztán ha látja, hogy feltápászkodsz, akkor ad egy zsinórt a kezedbe év végighúz az élet legjobb dolgain és gondoskodik róla, hogy a legapróbb dolgok is vidámmá tegyenek.
Ilyen vagyok, ez vagyok én. Az ember, akit a gyerekvállalás nem rémít meg. Mert mitől is kéne félnem? A saját gyerekünktől? Azt tudom, hogy egy dolog fog csak megijeszteni: ha nem látom a családomat boldognak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése