35. A rendőr sztori 2.0 - Magyarország

Ezzel a történettel is már tartozom egy ideje, de most pótolom a mulasztásomat. Fontosnak tartom viszont, hogy távol áll tőlem a rendőrség lejáratása. A történettel inkább annak a paradox helyzetnek a bemutatását szeretném megmutatni, amiben egy magyar rendőr él. Azaz, hogy szolgál és véd, csak hát ennyi pénzért, amit kapnak ehhez komoly lelki erő is kell. Van olyan összeg, ami után viszont már nem szolgálni és védeni akar, hanem egyszerűen elmenni...

Történt kb. 3 éve, hogy autóval mentünk haza Magyarországra, mert a párom kutyusát szerettük volna Angliába költöztetni. A világ legnyugodtabb útja volt a haza út. Sikerült a korábbi vonattal átmenni a csatorna alatt, jó időnk volt, sehol nem volt dugó. 22-23 óra telt el az angol ház ajtajának zárása és a magyar nyitása között.

A városban autókáztunk, jöttünk-mentünk. Mosolyogtunk az emberek reakcióin, amikor láttuk, hogy ráeszmélnek, hogy az autó kormánya a jobb oldalon van és angol jelzés van az autó farára ragasztva. Néha kényelmetlen és nehéz volt 30 km/h órával közlekedni, de végül is csak össze jött a szabályos közlekedés.

Egyik nap úgy döntöttünk meglátogatjuk a párom nagyiját, aki nem a városban lakik. Amikor már a város szélén jártunk, az egyik körforgalmat elhagyva látom, hogy egy rendőr jelez az út szélén állva, hogy most ő bizony beszélgetni szeretne.

Aki vezet és intette le rendőr már, az tudja, hogy ilyenkor kb 2 másodperc alatt végzel egy gyors önértékelést, hogy vajon mit követtél el. :D De, mivel tisztára jöttem ki magamban, csak arra gondoltam, hogy az angol autó miatt kell megállni. --- Megjegyzem, akkor nagyon sok balhé volt, a szlovák és egyéb más rendszámú kocsik miatt, hogy az adók megúszása végett vesznek ilyet az emberek stb. ---

Szegény rendőr arcán láttam a felismerést, hogy az autó nem magyar, sőt nem is szlovák és nagy az esély, hogy nem beszélnek magyarul az utasok. Ekkor bújt belém az ördög, hogy akár beszélhetnénk angolul is, de hát a turpisság csak az igazolványok elkéréséig maradt volna csak titokban és a rendőrnek sem esett volna jól, hogy hülyének nézzük.

Megindult a rend őre az autó bal oldala felé, de mikor rájött, hogy a kormány nem ott van, addigra akarva akaratlan bekopogott az ablakon, hogy húzzuk le. Így tettem, majd mire ő enyhén meggörnyedve, hogy engem is lásson bedobott az ablakon egy könnyed és puhatolózó hello-t. Erre én persze aljas módon szintén csak annyi mondtam: Hello! 

A rendőr fa arccal várta bármi jelét annak, hogy fogok érteni magyarul, de mi csak pislogtunk ki rá. Ő állított meg, mondja akkor amit szeretne. :)

Mondta is: Ellenőrzés. Papírok? - szólt olyan elcsukló hangon, mint amikor egy óvodást a színpadra küldenek. 

- Rögtön adom. - tört ki belőlem a válasz a nevetést visszafojtva. És akkor a rendőr is megnyugodott hirtelen. A vér is visszaszaladt a tö.. a lábai közé. Még egy mosolyt is megengedett magának, persze csak addig a pillanatig még át nem adtam a teljes angol szettet a kocsi papírjaiból. 

Elvette a papírokat, mire én tényleg a jóindulattól vezérelve megkérdeztem, hogy segítsek e. Lehet nem kellett volna, mert egy határozott nemet kaptam érte. A rendőr hátrament és nézte a rendszám táblát, illetve rápillantott a papírokra. Visszajött és kijelentette, hogy rendben van minden - amúgy tényleg rendben is volt, különben nem vágok bele egy haza útba. Igaz, hogy a fenti képen látható papír gyakorlatilag négy oldal, plusz nálunk volt még a biztosítást igazoló lap és még a TAX korong blokkja is ha kell, de ő az első oldalról megállapította, hogy rendben van. Ok! Ő a főnök ilyenkor.

Aztán jött a haverkodás. Felismert engem. Persze nem csoda, mert sokat találkoztunk a magyar munkahelyemen, amikor valakit lopáson értünk és neki(k) ki kellett jönnie előállítani az elkövetőt. Ennek a biztos kis "ismerjük egymást" alapnak köszönhetően jöttek is a számomra meglepő kérdések. Kb. így zajlott a beszélgetés, nem viccelek:

- Téged ismerlek! A ...-ban dolgoztál!

- Igen.

- Angliában éltek?

- Igen.

- Régóta?

- Igen.

- Van kint munkátok vagy kint is maradtok?

- ??? Ööö. Igen.

- Mit dolgoztok?

- (megjegyzés: itt azt akartam mondani először, hogy atomfizikus vagyok) Takarítunk.

- Megéri? Mennyit lehet keresni?

- Megéri.

- Az jó én meg itt szopom a f... nekem is le kéne lépni, de hova... Na jó utat! Óvatosan! Viszlát!

- Köszönjük. Viszlát.

Rendesen kivallatott volna legszívesebben. :D Azért az "én meg itt szopom..." résznél felhúztam a szemöldököm rendesen és majdnem nevettem.

DE!

Később rájöttem, hogy ez marhára nem vicces. Mert mit látsz a rendőrből? Leint és igazoltat, vagy 20-al gurulnak és bámészkodnak, stb. De azt nem látod, amikor Ózdon be kell mennie 20 karddal késsel felfegyverzett rejtett erőforrás közé, de azt sem látod, hogy egy összerugdosott hajléktalanba kell életet lehelnie, mert a mentő még nincs ott, az sem veszed észre, amikor megfenyegetik egy kényesebb ügy után, hogy amikor civilbe lesz elkapják. Vagy ott vannak rendőrök, akit halálra gázoltak, stb.

Persze, mondhatjuk, hogy erre esküdtek, ezért tanultak. Igen ez így van.

Csak szemtelenül alacsony a fizetésük. Úgy érzik miatta magukat, mintha "szopnák a f...". És az, hogy szolgálnak és védenek még, azért van, mert a 90%-kát az állománynak még viszi a szíve előre. A maradék 10% pedig az, aki lejáratja őket.

Amikor ezt a sztorit elmesélem az embereknek, mindig nevetnek és sokszor nem értik meg azt amit, mondani akarok. Hogy bár vicces a sztori, csak éppen a rendőr nem nevet...