Pár poszttal korábban már írtam róla, hogy nem csak főállásban vagyok takarító egy magániskolában, hanem bizony ezt csináltam mellékállásban is. (Hmm... megjegyzés: ez talán az első alkalom, amikor úgy írom le, hogy takarító vagyok, hogy nem érzem kellemetlenül magam - közel 5 év kellett hozzá, hogy ne érezzem gáznak még minimálisan se.) Szerencsére múltidőben beszélhetek a dologról.
A bizonyos "esti meló" (a mellékállást csak így emlegettük) kb 17:10-től 20:10-ig tartott, azaz napi 3 óra este. Semmi extra, nulla stressz meló úgy általában véve. Igazából nem is volt rossz, azt leszámítva, hogy az iskolai szünetekben nem volt munka és így fizetés sem. Így átlagban kb 300 Font bevételt jelentett a kasszában, de volt olyan hogy a decemberi lóvé csak 75 font volt. :)
Reggel 06:30-tól 12:30-ig dolgozok, aztán ebéd és utána 13:00-tól 15:00-ig még egy kis munka, azt pedig egy óra edzés (na jó néha 45 perc) követi. Ezek után kellett menni az "esti melóra"; magyarul volt otthon 40-60 percem délután és ha nem volt szerencsém, akkor a csöppség aludt éppen.
Ez napi 11 óra munka volt. Hogy ez sok vagy kevés, vagy éppen elég azt döntse el mindenki maga. Nekem éppen elég volt és csak szünetek közeledtével éreztem soknak. Be kell látni, hogy a takarítás nem igazán veszi ki az ember minden erejét. Nem olyan, mint mondjuk egész nap falazni, vagy utat építeni, de attól mégis csak több fizikai megterhelést jelent, mint asztal mellett dolgozni; cserébe mentálisan nem fárad el az ember. Ültem asztal mellett, agyilag lefáradni sem jobb, mint fizikailag.
Minden megváltozott, amikor a kisfiam megszületett. Normál esetben, amikor az egyik kereső kiesik a pénzkeresésből, akkor a másik próbál rádobni egy lapáttal. Nemde?
Azt hiszem fel sem merült egyikünkben sem, hogy a 11 órát még megtoldjam 2-3 óra melóval, de legnagyobb meglepetést a számolgatás okozta. Mindjárt írom, hogy miért.
Ahogy a kicsi kezd felnőni egyre több és több élményt ad, egyre aktívabb és egyre jobban felfogja mi zajlik körülötte. Nos amikor felkelek reggel, akkor jobb esetben még alszik, aztán meló után volt maximum 1 órám vele és az "esti melóból" fürdetés végére hazaérve láttam őt újra álomba szenderülni. Ez nem olyan gáz az első hetekben, hónapokban. Most már 7 hónapos a kis kópé és egyre jobban azt éreztem, hogy lemaradok mindenről. Viber-en átküldött videókon kellett nézegetnem milyen, amikor ébren van és játszik, nevetgél vagy éppen anya idegein próbál fogást találni. Azt éreztem, hogy ettől több kell. Mégis mennyi pénzért hagyok ki egy mosolyt, egy kacagást? Havi 300 Font? Valljuk be nem kis összeg, ha Forintra váltjuk, de nem eget rengetően nagy angliai viszonylatban. Bár ez is relatív; ki, hogyan látja.
Kiszámoltuk, amennyire kitudtuk és meglepett bennünket is, hogy ha kilépek, akkor nem lesz nagy érvágás. Eleve vissza jön egy kicsi az üzemanyagon, mert hát nem volt messze a meló, de cserében a dugóban kellett araszolni. Aztán a fő munkahelyemen van lehetőség szombat reggel 2-4 óra túlórára, amit dupla órabérben fizetnek (így pl reggel 08:00-tól 10:00-ig nyomok egy kis melót és még miénk a nap utána, a gyerkőc meg már menetre kész) és mindig is volt havi megtakarításunk, ami a bankban landolt - abból is el tudtunk csípni egy kicsit, de nem kellett lemondani róla. Kb 30%-kal kevesebbet spórolunk... oké néha 60% is lehet, ha éppen bevásárolunk valamit a gyereknek és/vagy magunknak. :)
Nem volt kérdés, hogy kilépek és inkább a családdal töltöm a délutánokat. A feleségem válláról is le tudok venni egy kis terhet, bár ez így nem jól hangzik, pontosabb úgy, hogy tudok neki biztosítani egy kis szabadidőt, amit magára fordíthat. Ilyenkor kimegyünk a parkba és 1-1,5 órát sétálunk. Kisfiam ilyenkor beszundít egy kicsit én meg csak gyönyörködök benne és szövögetem a terveket, hogy milyen dolgokat fogunk majd csinálni. Úgy érzem, hogy most már igazi apa vagyok és nem csak egy pénzcsináló gép. A legnagyobb értéket az életemben a szabadidőmben teremtem meg. Sejtettem, hogy majd szeretek apa lenni, de nem gondoltam, hogy ez ennyire fantasztikus lesz. :)
Sokszor rám tör, hogy nem lett volna szabad a melót otthagyni, meg kell a pénz, de aztán elvigyorodik a kis huncut és olyankor rögtön tudom, hogy egy ilyen mosolyt nem lehet pénzen megvenni utólag. Ezt meg kell élni.
